Érd a rendőröknek ajánlja fel a nyomravezetői díjat

Kettős gyilkosság rázta meg tavaly Érdet. Halottak napján ugyanis holtan találtak egy köztiszteletben álló idős házaspárt Kossuth utcai otthonukban. Nyolc hónapnyi nyomozás után múlt héten tartóztatta le a rendőrség a feltételezett elkövetőt. Az érdi önkormányzat által felajánlott egymillió forintos nyomravezetői díjat T. Mészáros András polgármester az ügyben eredményes rendőrök között osztaná szét. 

Hasonló tartalmaink:

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tavaly novemberben egymillió forintos jutalmat ajánlott fel a nyomravezető részére, amit egy magánszemély hárommillió forinttal, az érdi önkormányzat pedig egymillió forinttal egészített ki.

Miután a múlt héten kiderült, hogy elfogták, s előzetes letartóztatásba helyezték a feltételezett elkövetőt, a rendőrség visszavonta a nyomravezetői díjat.

T. Mészáros András sajtótájékoztatón jelentette be, hogy javasolni fogja a város közgyűlésének, hogy az általuk felajánlott összeget azok között a nyomozók között osszák szét, akik sikerre vitték az ügyet.

 

Címkék