Sajtótájékoztatót tartott az ellenzék

Közös sajtótájékoztatóra hívta a helyi média képviselőit az érdi MSZP-DK-Együtt frakció szerda délelőtt a Polgárok Házába. Az ellenzéki politikusok a tavaly nyáron megkötött Modern Városok Programmal kapcsolatban fogalmazták meg aktuális észrevételeiket.

Hasonló tartalmaink:

Az ellenzéki képviselők a Modern Városok Program kapcsán egy nemrégiben megjelent kormányhatározat apropóján intéztek kérdéseket a város vezetéséhez sajtótájékoztatójukon. Dr. Havasi Márta, az MSZP-DK-Együtt frakcióvezetője a program forrásával, eddig megvalósult eredményeivel, illetve a jövőbeni lehetőségeivel kapcsolatban tett fel kérdéseket. A frakcióvezető arra volt kíváncsi, hogy a beruházások megszűnnek-e vagy hogy megvalósulnak-e a jövőben.

Az MSZP-DK-Együtt frakció által felvetett kérdésekre Simó Károly alpolgármester adott választ közvetlenül az M7-es érdi, Iparos úti le- és felhajtójának ünnepélyes átadója után. Elmondta, hogy a Modern Városok Program 40 milliárd forintos fejlesztési programjának végrehajtása rendben halad, az előkészítések elkezdődtek, sőt vannak, amelyek már el is indultak. Érvényes kormányhatározat van az idei első részről, az első 4 milliárd pedig meg is érkezett. – Már a finisben vagyunk a jövő évi büdzsé Érdre eső első részének a lehívásában is, s ez, ahogy a többi is, nyilvánosan ellenőrizhető. A baloldali ellenzék vagy nem tájékozódott alaposan, vagy ha igen, akkor még rosszabb a helyzet, mert akkor tudatosan félretájékoztatja a közvéleményt.

Szűcs Gábor, az MSZP önkormányzati képviselője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy kezdeményezte a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság rendkívüli ülésének összehívását, ahol szintén a Modern Városok Program keretében megvalósuló fejlesztések részleteiről kérnek tájékoztatást.

Címkék