HÉTFŐTŐL KAPHATÓAK JEGYEK A MAGYAR–ROMÁNRA

A magyar női röplabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtező C-csoportjában Lengyelország mögött második helyen végzett, így harmadik kör, vagy, ha úgy tetszik, pótselejtező vár rá, melyet október 1-jén és 9-én rendeznek. Előbbit Romániában (Piatra Neamt, Karácsonkő), utóbbit az ÉRD Arénában.

Hasonló tartalmaink:

Jan de Brandt csapata az Eb-selejtezőtorna első körében Észtországot és Finnországot 3:1-re győzte le, majd a lengyelektől  ugyanilyen arányban kapott ki. A második körben, a lengyelországi Bielsko-Białában a magyarok előbb a finneket győzték le szoros meccsen 3:2-re, majd az észtek elleni ötszettes győzelemmel tették biztossá, hogy a másodiknál ne végezzenek rosszabb helyen, s a lengyelek elleni utolsó meccs már csak presztízsmérkőzés volt, a hazaiak simán nyertek (3:0).

A magyar csapat az E-csoport második helyezettjét, Romániát kapta ellenfélnek, miután szomszédaink három győzelemmel és három vereséggel végeztek Bulgária mögött és Montenegró, illetve Svájc előtt a csoportban.

Az odavágót október elsején tartják 16 órakor Piatra Nematban (Karácsonkő), míg a hazai mérkőzést október 9-én, 18 órakor az ÉRD Arénában – a Magyar Röplabda Szövetség előzetes tájékoztatása szerint a találkozót az M4 Sport közvetíti.

A 2017-es női röplabda-Európa-bajnokságot Azerbajdzsánban és Grúziában rendezik.

Az érdi találkozóra október 3-án, hétfőn kezdődik a jegyárusítás az ÉRD Aréna honlapján, az erdarena.hu-n , és a helyszínen (2030 Érd, Velencei út 39-41.). A felnőtt jegyek 1500, a diák- és nyugdíjas jegyek 1000 forintba kerülnek. A belépés 12 éves kor alatt díjtalan.

A felnőtt női válogatott kerete: Bleicher Réka, Dékány Bernadett, Dobi Edina, Horváth Dóra, Kötél Dóra, Kötél Zsanett, Liliom Rita, Molcsányi Rita, Nagy Eszter, Pintér Andrea, Szakmáry Gréta, Takács Doroti, Tálas Zsuzsanna, Villám Lilla.

Szövetségi kapitány: Jan de Brandt

Fotó. az esemény facebook oldala

Címkék