Támogatás a Bolyainak, fejlesztési tervek a Túr utcai iskolában
Támogatás a Bolyainak, fejlesztési tervek a Túr utcai iskolában
Megkezdte szereplését a Delta RSE Érd a 2016/2017-es bajnoki szezonban. A klub hamarosan amatőr tornát is rendez, amelyre várják a jelentkezéseket. Támogatást is kapott az érdi röplabda-utánpótlás, minderről Dömötör László, a sportegyesület elnöke beszélt az Érd FM 101.3 Aréna című sportműsorában. 

Hasonló tartalmaink:

Az interjú első felében a szezonkezdet és a női röplabda-válogatott Európa-bajnoki továbbjutási esélyei is szóba kerültek a novemberi, hazai rendezésű vegyes torna mellett.
A folytatásban Dömötör László elárulta a hallgatóknak, hogy milyen jellegű támogatást kap a Bolyai János Általános Iskola, valamint azt is, hogy milyen infrastrukturális fejlesztést szeretne megvalósíttatni az Érdligeti Általános Iskola Túr utcai tornacsarnokában.
Dömötör Lászlóval, a Delta RSE Érd elnökével, egyben a Magyar Röplabda Szövetség utánpótlásért is felelős elnökségi tagjával Pecsuvácz Péter műsorvezető beszélgetett az Aréna című sportműsor szombati adásában.
Címkék