A rezsicsökkentés ma is védi a családokat

Az otthonok felmelegítése az őszi-téli hónapokban a háztartások rezsiköltségeit elkerülhetetlenül megemeli. Ezt a terhet azonban jelentősen mérsékli a kormány által végrehajtott rezsicsökkentés, amelynek köszönhetően a családok évente átlagosan 110 ezer forintot takarítanak meg – jelentette ki Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár.

Hasonló tartalmaink:

A kormány az elmúlt években három lépésben hajtott végre rezsicsökkentést, aminek következtében a távhő, a gáz és az áram ára átlagosan 25 százalékkal csökkent.

Az intézkedésre azért volt szükség, mert 2010-re a magas és folyamatosan növekvő rezsikiadások miatt a magyar családok pénzügyi mozgástere annyira leszűkült, hogy súlyosan megnehezítette a megélhetést, elmélyítette a szegénységet, növelte az inflációt, csökkentette a bérek és a nyugdíjak értékét, gátolta a fogyasztást és a gazdaságot.

A szocialisták kormányzásuk alatt háromszorosára emelték a gáz és duplájára az áram árát. 2010-re így a fizetésekhez viszonyítva a magyar családoknak volt a legdrágább a gáz, és a második legdrágább az áram ára az Európai Unióban. A családok jövedelmük negyedét – a szegényebbek pedig a felét – költötték rezsire.

A külföldi kézre került közműszolgáltatók kormányzati támogatással 1040 milliárd forint profitot vittek ki az országból.
A 2010-es kormányváltás után az egyik első döntés a rezsiköltségek befagyasztása volt, majd 2013 és 2014 között egy radikális rezsicsökkentés következett be. Első lépésben 2013 januárjától 10 százalékkal lett olcsóbb a földgáz, az áram és a távhő. 2013 novemberétől újabb 11,1 százalékkal csökkentek a díjak. 2014-ben a gáz ára újabb 6,5 százalékkal, az áram ára 5,7 százalékkal, a távhő pedig 3,3 százalékkal csökkent.

A kormány intézkedései átlagosan 25 százalékkal szorították vissza a gáz, az áram és a távhő árát. A családok ezzel a rezsicsökkentés kezdete óta összesen 821 milliárd forintot takarítottak meg, amiből az idei megtakarítás 179 milliárd. A határozott lépéseknek köszönhetően a magyar háztartások helyzete uniós szinten is jelentősen javult, mára hazánkban az ötödik legalacsonyabb az áram, és a második legalacsonyabb a földgáz ára.

A rezsicsökkentésnek számos kedvező hatása van. A legfontosabb eredmény a jelentős hozzájárulás ahhoz, hogy a magyar családok pénzügyileg megerősödjenek, és előrébb léphessenek, így pénzüket másra tudják költeni. Részben ennek tudható be, hogy megélénkült a fogyasztás, 2013 óta tartósan alacsony az infláció és stabilak a fogyasztói árak, aminek nyertesei szintén a családok és a nyugdíjasok, hiszen a bérek és a nyugdíjak vásárlóértéke nőtt. A vállalkozások számára kiszámíthatóbb lett a gazdasági környezet, a nemzeti közműszolgáltatási rendszer létrehozásával javult a felhasználók fogyasztóvédelmi helyzete. A rezsicsökkentés nyomán a lakossági tartozások összege és a hátralékos fogyasztók száma is jelentősen mérséklődött.

Az elmúlt négy évben a 30 napon túli hátralékok 40-50 százalékkal csökkentek az egyes szolgáltatásoknál.
A kormány célja a rezsicsökkentés eddigi eredményeinek megőrzése, és annak vizsgálata, hogy van-e lehetőség a lakossági energiaárak további mérséklésére.

 

(NFM)

Címkék