Van miből válogatni

Eseménydús október 22. elé nézünk. Aki szereti a sportot, annak van miből válogatni, hiszen az október 23-i ünnepnap miatt a legtöbb sportág versenyeit egy nappal előrehozták.

Hasonló tartalmaink:

Már beszámoltunk róla, hogy a labdarúgóknál tizennyolc mérkőzésen lépnek pályára a térség férfi, női és utánpótlás csapatai, míg az ÉRD női kézilabdacsapata az EHF-Kupa selejtezőkörének második fordulójában Párizsban lép pályára október 23-án, az Issy ellen.

Emellett a kézilabdázók szombaton az ÉRD Arénában a junior és ifjúsági korosztályokban egy felkészülési tornán  szerepelnek a Budaörs és a Mosonmagyaróvár együtteseivel.

Ha önmagában a foci és a kézilabda huszonnégy mérkőzése valakinek kevés lenne szombatra (az Issy–ÉRD mérkőzést vasárnap rendezik), az még meghallgathatja az Érd FM 101.3 Aréna sportmagazinját szombaton 16 és 18 óra között, melyben Szabó Edinával és Klivinyi Kingával, az ÉRD vezetőedzőjével és balátlövőjével, Dömötör-Mátrai Beátával, a Delta RSE Érd vezetőedzőjével is hallhatnak interjút, illetve Pintérné Bernyó Piroskával, a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium igazgatójával is beszélgettünk a jövőre induló középiskolai sportosztályról.

Emellett az ÉRD Aréna az ifjúsági és junior kézilabda felkészülési torna mellett párhuzamosan ad otthont az uszodában három lány vízilabda mérkőzésnek, amely egyben toborzó is a Budapesti Honvéd-Érd számára. Részletek ide kattintva!

A röplabdázók sem tétlenkednek. Október 22-én, Keszthelyen a Helikon Kupán vesz részt a Delta RSE Érd serdülő csapata, amely öt mérkőzést vív meg a felkészülési tornán. A Delta még az ünnepnapon sem tétlenkedik, a minik két csapattal vesznek részt egy gödi felkészülési tornán, ahol egységenként négy-öt meccset játszanak.

A felnőtt röplabdázóknál megkezdi harmadik NB I-es szezonját a Budaörsi DSE, amely szombaton 16.30-tól az Újpesti TE vendégeként lép pályára.

Címkék