Rock, Pagony és Malkovich – frissítve

Nincs rossz idő, lehet kirándulni, sétálni a szabadban, de ha máshoz van kedve, ajánlhatunk hétvégére egy kis pogózást, a fiataloknak ingyen mozit, a nagyobbaknak színházat és kiállítást, az egész családnak pedig könyvfesztivált. Ha valaki éjjeli bagoly, vasárnap éjjel szurkolhat az újabb magyar Oscarért.

Hasonló tartalmaink:

Peron plusz filmmaratonnal várják a Juhász Ferenc Művelődési Központban a fiatalokat március 3-án délután 3 órától. Műsoron lesz itt többek között A kincses sziget (animációs filmen) és az Én, a robot című akciófilm. És hogy teljes legyen a mozizási élmény, üdítőt és pattogatott kukoricát kapnak a 10–16 éves nézők.

Az I. Érdi Rock Aréna koncert március 3-án, szombaton 17 órától olyan legendás hazai rocklegendákkal próbálja majd a hideget feledtetni a közönséggel, mint a Xenon zenekar, a Gidófalvy Attila ( Karthago, Lord, ex-Beatrice ) vezette Fáraó zenekar, az Ismerős Arcok és a KARTHAGO együttes (Szigeti Ferenc – zenekarvezető, szólógitár, ének, Gidófalvy Attila – billentyűk, gitár, ének, Kiss Zoltán Zéro – basszusgitár, ének, Kocsándi Miklós – dob, gitár, ének, Takáts Tamás – ének, szájharmonika, dobok).

Egy igazán különleges, évindító, tavaszváró PagonyFeszttel várja a gyerekeket és szüleiket a Petőfi Irodalmi Múzeum március 3-án, szombaton. Lesznek itt színházi előadások, interaktív játékok, zene és persze sok-sok meglepetés. A Pagony Kiadó számos könyve mutatkozik be ezen a napon: a Budapest Bábszínház elhozza Pipp és Polli kalandjait, lesz Ringató, diavetítés egész nap a Diafilmgyártó jóvoltából, valamint zenés, boszorkányosan jó felolvasószínház. Mesés játékkal újra bemutatkozik Berg Judit 10 éves Cipelő cicák sorozata. Az állatrajongók sem maradnak program nélkül: egy mesés állatbemutatón megtudhatjátok, mit kell tenni, ha vadon élő állatot mentenétek, ráadásul bolygóközi kalandokkal is megismerkedhetnek egy színházi játékban.

A Budapesti Fotófesztivál keretében nézheti meg John Malkovich amerikai színészt többek közt Che Guevara, Meryl Streep vagy épp Dalí bőrébe bújva Sandro Miller: Malkovich, Malkovich, Malkovich című kiállításán a Műcsarnokban március 1-től május 13-ig. Sandro Miller fotós autodidakta módon képezte magát: tanulmányozta a nagyok képeit, azok kompozícióját, a fény és árnyék szerepét, a portré művészetét. Most, olyan neves megrendelőkkel a tarsolyában, mint a Forbes, a GQ, az Esquire, az American Express, a Coca-Cola és a BMW, Sandro a világ egyik legnagyobb reklámfotósaként tisztelegni akar azok előtt, akiknek a képei hozzájárultak karrierjéhez. Teszi ezt úgy, hogy reprodukálj a a képeket, mindegyiken John Malkovich-csal a főszerepben, akiről a fotós azt nyilatkozta: “John a legbriliánsabb és legproduktívabb ember, akit ismerek. Zsenialitása páratlan. Bármilyen hangulatot vagy ötletet pillanatok alatt magáévá tesz.” És valóban, a színész kaméleonként alakul át egyik fotóról a másikra: hol Albert Einstein, hol Che Guevara, hol John Lennon vagy Andy Warhol képét ölti magára. Exkluzív tárlatvezetést tart a kiállításon Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő március 13-án, Karafiáth Orsolya március 20-án, Falusi Mariann Artisjus-díjas dzsesszénekes április 10-én és Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, százszoros magyar bajnok úszó április 17-én 18 órakor.

Július végéig látogatható még a BODY kiállítás, ami az emberi testet mutatja be Európában is egyedülállónak számító 2200 négyzetméteren és több mint kétszáz preparátummal. A kiállításon az érdeklődők felfedezhetik, milyen folyamatok mennek végbe a bőrünk alatt: láthatóvá és kézzelfoghatóvá válik az emberi test működése. Kitárulkozik a vázrendszer, előbukkannak az izmok, a légzőszervek, megmutatkozik a keringés. A kiállításon 3D-animációkat bemutató képernyők és dokumentumok segítenek megérteni, hogy mi zajlik le a szervezetünkben sportolás, munka vagy éppen pihenés közben. Külön tárlat mutatja be az emberi magzat fejlődésének különböző állomásait (ez a terem ki is hagyható, döntés kérdése, hiszen azt tudni kell, hogy a BODY kiállításon valódi, hús-vér -speciális módon konzervált – emberi testek alkotják a kiállítási anyagot, azaz itt valódi magzatokat lehet megtekinteni). A “Magyarok a világ orvostudományában” részleg pedig a legnagyobb hazai tudósok előtt tiszteleg. A kiállítási tárgyak némelyike sokkoló lehet a látogatók számára, hiszen itt közvetlen közelről megmutatkozik például egy rákos máj és egy dohányos ember elfeketedett tüdeje. Sőt, a kiállításon a Magyar Vöröskereszt jóvoltából ki lehet próbálni az újraélesztést is.

Molnár Ferenc Üvegcipő című romantikus vígjátékát adja elő a martonvásári Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban március 4-én, vasárnap 17 órakor a Körúti Színház.  Senki sem úgy születik, hogy boldogtalan akarna lenni, legtöbbször magunk választjuk a boldogtalanság édes, megnyugtató légkörét, mert boldogságunk tárgya kockázatos és túl sokat veszthetünk rajta. Például a büszkeségünket, vagy a társadalom megbecsülését. Így gondolkodik erről Romajzer Adél és Sípos Lajos is. A közömbös lét ellenpontjaként jelenik meg Irma, az árva józsefvárosi cselédlány, aki szerethetően gyermeki képzeletével, életszeretetével nyeri meg magának a nézők szívét. “Boldogság és pilótarepülés.”- mondja. Ebben a két szóban benne van, hogy ő a végsőkig küzdeni fog a “happy end”-ért. Még ha az ő Hamupipőke történetében nincs is jótündér, és az ő fehér lovas hercege csak egy öregedő műbútorasztalos, akkor is. A kifordított mese egyben azért az eredeti, a mostohának Molnárnál is más tervei vannak…A magyar író darabja méltán a legtöbbször játszott a művei közül, hiszen páratlan érzékenységgel járja körül a soha el nem évülő témát.A darabot, mely olyan híres elődökkel büszkélkedhet, mint Domján Edit, Agárdy Gábor, Gyenes Magda, most a Körúti Színház előadásában, Kautzky Armanddal a főszerepben láthatják.

 Aki lecsúszott a múlt hét vasárnapi tv- bemutatóról, az még a héten ingyen (és legálisan) megnézheti a mediaklikk.hu felületén az Örök tél című filmet, Szász Attila és Köbli Norbert legújabb alkotását, ami egy nő túlélésért vívott küzdelméről beszél  – az ehhez hasonló filmekhez képest szokatlan nagy emberséggel – egy Gupvi táborban.

Közösen szurkolhatnak a filmrajongók a Testről és lélekről sikeréért március 4-én a fővárosi Anker’t szórakozóhelyen, ahol a közönség idén is élőben követheti az Oscar-gálát. Ha pedig eddig nem látta volna a filmet, most megnézheti sok moziban, vagy akár ingyen is az HBO Go-n és a Telekom Videótéka kínálatában.

 

Címkék