Hajszálon múlt

Közel állt a pontszerzéshez, de végül egygólos vereséget szenvedett a K&H női kézilabda liga 16. fordulójának nyitómeccsén a Budaörs, amely a Kisvárdával szemben maradt alul egy góllal.

Hasonló tartalmaink:

Hiába nem kapott még ki a két csapat egymás elleni mérkőzései során, nem a Budaörs számított a Kisvárda elleni mérkőzés esélyesének, de Mihály Attila lányai tettek róla, hogy ne így legyen. A remekül kezdő hazaiakkal szemben azonban az új edzővel, Vlatko Djonoviccsal szárnyra kapó vendégek is belelendültek, amely után negyedóra alatt háromgólos előnyt szereztek. De Hornyák Ágnesékat sem olyan fából faragta Mihály Attila, hogy tizenöt perc után feladják. Ezért is szólt a rutinos jobbátlövő fiatal csapattársára, Berta Biankára: „Hidd el, meg tudod csinálni!” – de a jótanács nem csak neki szólt, hanem a többieknek is, mert ennek szellemében vissza is jöttek és tartották a lépést, hiszen amikor Sipeki Flóra mutatott be egy bravúrt, akkor Triffa Ágnes is megtette ugyanezt. A végjátékban azonban hiába játszott extázisban a házigazda, a túloldalon Tamara Radojevics és Samira Rocha keze is sült. A hét a hat ellen az utolsó percben 23–23-as állásnál támadó vendégek tizenkilencre lapot húztak. A brazil szélsőnek köszönhetően pedig be is jött, így Vlatko Djonovics továbbra is hibátlan a várdai kispadon.

„Azt kell mondjam, hogy talán megérdemelten nyert a vendég csapat, mivel eggyel kevesebbet hibázott támadásban. Mind a két fél nagyobb hangsúlyt fordított a védekezésre és a két kiváló kapusteljesítmény tovább nehezítette a támadók dolgát. Rendkívül küzdelmes mérkőzés volt, ahol nagyon sokszor rutintalan megoldást választottunk. Azt be kell látni, hogy a mérkőzés nagy részében mi mentünk az eredmény után és ez sokat kivesz a játékosokból mentálisan is. Sajnos a végjátékban rossz döntéseket hoztunk. Egy góllal kikapni nem egy hálás dolog, megpróbáljuk megtartani a jó dolgokat, a rosszakból pedig tanulni. Jó lett volna pontot, vagy pontokat szerezni, de megyünk tovább a saját utunkon. Gratulálok a Kisvárdának!” – nyilatkozta Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedzője.

„Köszönjük a fair küzdelmet a Budaörsnek! Kőkemény mérkőzés volt, ahol nagyon sok hibát vétettünk, elsősorban támadásban. Sokszor sikerült ellépnünk 3 góllal, de mondtam a lányoknak, hogy még egyre szükségünk van ahhoz, hogy lezárjuk a meccset. Ez nem jött össze, a nehezebb utat választottuk, de így is sikerült megszereznünk zsinórban a nagyon fontos hatodik győzelmünket – értékelt Vlatko Djonovics, a Kisvárdai KC vezetőedzője.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA, 16. FORDULÓ

BUDAÖRS–KISVÁRDA MASTER GOOOD SE 23–24 (11–12)
Budaörs, 870
néző. V: Horváth, Marton

BUDAÖRS: SIPEKI – Juhos 2 (1), Hornyák Á. 3, Zsigmond 1, Szabadfi 2, SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 5, Farkas E. 2 (1). Csere: Wéninger (kapus), Berta, Gerháth 2 (1), ERTL 5 (1), Pásztor 1. Edző: Mihály Attila

KISVÁRDA: TRIFFA – Orbán Adrienn 2, Hakunova 2, RADOJEVICS 6 (2), MILANOVIC-LITRE 5, Triscsuk, ROCHA 5. Csere: Dmitrovics 3, Szabó V., Umanec 1. Edző: Vlatko Djonovics

Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–3. 15. p.: 4–7. 22. p.: 9–9. 26. p.: 10–11. 38. p.: 14–15. 42. p.: 15–18. 48. p.: 18–19. 55. p.: 20–22.
Kiállítások: 6, ill. 10 perc (Piros lap: Hakunova, 44. perc)
Hétméteresek: 7/4, ill. 4/2

Címkék