Két bronzzal és két döntővel zártak

Véget ért a százhalombattai felnőtt rövidpályás úszó országos bajnokság, amelyen az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft. hét érmet (három ezüst-, négy bronz) szerzett, miután a zárónapon Sós Dániel 100 vegyesen, Kovács Benedek pedig 100 háton lett bronzérmes.

Hasonló tartalmaink:

Nem kezdődött túl jól az érdieknek a szombati versenynap, hiszen a 4×50 méteres mix vegyesváltó döntőjében Kovács Benedek, Sós Dániel, Barócsai Petra, Joó Sára sorrendben ugrottak vízbe, de rossz váltás miatt kizárták a négyest.

Aztán nem sokkal később, 50 gyorson Joó Sára állt rajtkőre a középdöntőben, ahonnan negyedik idővel ment tovább a fináléba, itt viszont 0:25,75-tel az előkelő, ötödik helyen zárt. Ez volt az ob egyetlen olyan női egyéni száma, ahol nem Hosszú Katinka nyert, igaz, Jakabos Zsuzsanna úgy szerzett aranyérmet, hogy Hosszút korábban korai rajt miatt kizárták a középdöntőben.

A folytatásban Sós Dániel volt érdekelt a 100 vegyes döntőjében, ahol a végső győztes, kecskeméti Földházi Dávid több, mint egy másodpercet vert a második Bernek Péterre és a harmadik Sósra (0:25,75), de a még ifjúságikorú versenyző így is bronzérmet szerzett.

Aztán Joó Sára 100 pillangón indult a döntőben, Hosszú Katinka, Szilágyi Liliána és Galamb Szimonetta előzte meg az érdi úszót, aki így negyedik helyen zárt (0:59,26).

Az érdiek számára utolsó versenyszámban, 100 háton Kovács Benedek az élmezőnyhöz képest gyengébben kezdett, de végül remekül hajrázott és ebben a számban bronzérmet szerzett (0:53,47)!

Az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft. három ezüsttel, négy bronzzal, egy negyedik, három ötödik, egy hetedik és egy nyolcadik hellyel zárta a rövidpályás ob-t, amellyel így a pontversenyben 680 egységet gyűjtve a kilencedik helyen zárt.

A pontverseny több szempontból is fontos volt, hiszen a csapatok eredményei és pontjai alapján szabja meg a szövetség a műhelyeknek járó anyagi támogatás mértékét és a pontverseny a százhalombattai viadal után zárult. Az érdiek az ob előtt negyedik helyen álltak, de mindezt úgy, hogy a szeptemberben érkező Joó Sára az egyetlen felnőttkorú versenyzője a klubnak, tehát jó esély van arra, hogy az utánpótlásban ők szerezték a legtöbb pontot az országban..

Címkék