Vízelvezetési munkálatok a városban

Vízelvezetési munkálatokat végeznek az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény munkatársai a város több pontján. Árkot építenek többek között a Nyitra valamint a Bor utcákban. A munkálatok a képviselők rendelkezésére álló pénzkeretből valósulnak meg.

Hasonló tartalmaink:

A városban sok helyen okoz gondot a felszíni víz, ami egy-egy kiadósabb csapadék után elárasztja a kerteket. Az önkormányzat felismerve a problémát, évek óta kiemelt figyelmet fordít a csapadékvíz-elvezetésre, s minden évben több millió forintot különítenek el erre a célra a város költségvetési büdzséjéből.

Az érdligeti Nyitra utcában korábban rendszeresen tisztították az árkot, de az nem volt elegendő, ezért a végleges megoldáson dolgoznak a szakemberek. Kopor Tihamér elmondta, hogy a Nyitra utcától a Tétényi utca felé haladnak, és az acél, hogy végleges betonelemekkel oldják meg a vízelvezetést ezekben a kis utcákban.

A 8. számú választókerületben hasonló problémák adódtak, így a Bor utcában is vízelvezetési munkákat végeznek az ÉKFI munkatársai. Demjén Attila, a választókerület képviselője elmondta, hogy a Bor utca a környék egyik legmélyebben fekvő része, így nagyobb esőzésekkor kaotikus állapotok alakultak ki, ezért minél hamarabb megoldást kellett találni.

Demjén Attila a képviselő keretéből csináltatta meg az árkokat, s azt tervezi, hogy jövőre a Bor utca mart aszfaltos burkolat is kap, így végre a hosszú évek kálváriája után végleg megoldódik az ott élők problémája és rendezett körülmények fogadják majd az arra közlekedőket és a lakosokat.

Címkék