Hulladékcsökkentési Hét a Pumukli Óvodában

Kapszulaangyalka, csipeszcsocsó és szívószál-labirintus. Ezekben a játékokban nem csak a nevük lehet különleges, hanem az is, hogy egytől-egyig hulladékból készültek. Az érdi Pumukli Német Nemzetiségi Óvoda idén is csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Hét eseményeihez, melynek célja egyértelmű, egy egyre tisztább környezet megteremtése.

Hasonló tartalmaink:

A gyerekek ekképp összegezték, hogy miért nem jó, ha sok a szemét körülöttünk. Azonban, hogy ez megváltozzon éppen a legfiatalabb korosztályt érdemes megszólítani, fogalmazott Köhler Dolli Felícia óvópedagógus, aki hozzátette, ezért is csatlakoztak ismét ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, aminek során egy héten át, játékos formában próbálják meg közelebb hozni a gyerekekhez a környezetvédelem és azon belül a hulladékcsökkentés ügyét.

A csütörtök délután például a szülőket is bevonó események és feladatok évről évre egy-egy konkrét téma köré épülnek, ami ezúttal a csomagolási hulladékok keletkezésének megelőzése illetve a már feleslegessé vált csomagoló anyagok szelektív gyűjtése volt. A kezdeményezéshez csatlakozóknak ennek apropóján kellett kialakítaniuk a saját, egy héten át zajló programjaikat.

A Pumukli Óvoda részvétele az Európai Hulladékcsökkentési Hét eseményeiben nem előzmény nélküli, hiszen amellett, hogy a környezettudatos szemlélet megalapozása az intézmény pedagógiai programjának is a része, az óvoda tavalyi tematikus heti programja olyan jól sikerült, hogy végül elnyerte az úgynevezett Európai Hulladékcsökkentési Díjat is. Ugyanakkor – bár a versenyen most is szeretnének részt venni, – a legfőbb szándék, hogy minél több olyan fiatalt neveljenek, akiknek fontos a természet megóvása.

Címkék