2020-ig felteszi a pontot az “i-re” a Modern Városok Program

“2020-ra a Modern Városok Program valamennyi programpontja megvalósul Érden, s ezzel fel tudjuk tenni az i-re a pontot” – mondta szerdai sajtótájékoztatóján T. Mészáros András polgármester, aki értékelte a hétfői rendkívüli közgyűlést, ahol részletes tájékoztatót mutattak be a képviselőknek az Érden megvalósuló fejlesztésekről. 

Hasonló tartalmaink:

A jövőben a város weboldalán és az ÉrdMost.hu-n is elérhetővé teszik mind a huszonhat programpontot, amit rendszeresen frissítenek majd és az új információkat is elérhetővé teszik mindenki számára.

Tavaly júliusban írta alá Érd Megyei Jogú Önkormányzata és a Kormány azt a megállapodást, aminek értelmében Érd 40 milliárd forint fejlesztési pénzt kap a Modern Városok Program részeként. T. Mészáros András polgármester sajtótájékoztatóján több folyamatban lévő beruházásról is tájékoztatta a nyilvánosságot, és hangsúlyozta, hogy az Orbán Viktor miniszterelnökkel kötött megállapodás a tervezett ütemben készül és legkésőbb 2020-r valamennyi programpont meg is valósul.

Jövőre hazai forrásból egy milliárd forint áll arra rendelkezésre, hogy a három nagy É-D-i irányú csomópont: a Szovátai-Lőcsi út, a Csaba utca- Ürmös út, valamint a Bajcsy Zsilinszky út horizontális összekötésére fel tudjon a város újítani olyan utakat, ahol a tervek szerint tervek szerint saját buszokkal oldanák meg a közösségi közlekedést. A város pályázati pénzből 15-öt új buszt vehet, 1,2 milliárd forintért, ám előbb az utakat kell megcsinálni – hangsúlyozta a polgármester. 

A polgármester arról is beszélt, hogy az Európai Uniós csatlakozással a Budapesttel közös régió miatt Pest megye sérült. Ennek az volt az oka, hogy miközben a főváros jócskán az átlag európai uniós fejlettségi szint felett állt, Pest megye az egy főre jutó GDP alapján alig érte el az ötven százalékot. A kettő együtt azonban 75-80 százalékot tett ki, így esélyünk sem volt a kohéziós és strukturális alapok megszerzésére – mondta a polgármester.

T. Mészáros András rámutatott arra, hogy a különválás ellenére csak a következő európai uniós költségvetési ciklusban lehet realitása annak, hogy Pest megye komoly, akár százmilliárdos forrásokhoz jusson. Ennek oka, hogy ebben a hét évben még ez eddigi felállás alapján osztják a támogatásokat, így 2020-ig terveznek és felkészülnek a következő ciklus pályázataira. – A kormány nagyon sokat tesz azért, hogy ha az európai uniós források kevesek is, a Modern Városok Programmal segítse a megyei jogú városokat. Ebben Érdnek 2020-ig körülbelül 40 milliárd forint jut – hangsúlyozta T. Mészáros András.

– A 2015 és 2020 közötti időszakra tervezett Batthyány-programnak négy lába van, ebből egy a gazdaságfejlesztés. Létrehozunk egy kétszáz hektáros gazdaságfejlesztő övezetet, ahol első körben legalább tízezer munkahelyet szeretnénk létrehozni. A Duna-parton turisztikai és más fejlesztéseket hajtunk létre, és vállalkozói falut hozunk létre azoknak, akik most lakóövezetben dolgoznak – fogalmazott T. Mészáros András.

(a fotó tavaly júliusban készült Érden, a Modern Városok Program aláírásakor)

Címkék