Körforgalmak és lámpás kereszteződések épülnek

Egyhangú döntést hozott Érd Megyei Jogú Város közgyűlése csütörtök este, hogy együttműködési megállapodást köt a NIF Zrt-vel. A partnerségnek köszönhetően körforgalom épül a Zámori út  és a Vadlúd utca; a Fehérvári út és a Zámori út kereszteződésében, új út épül a Fehérvári út és a 7. számú főút között, valamint fejlesztik a Törökbálinti utat a Bajcsy-Zsilinszky út  és a Felsővölgyi utca között.

Hasonló tartalmaink:

A város területén több olyan állami kezelésben lévő nagy közúti forgalmat bonyolító csomópont található, amely balesetveszélyt jelent a gyalogosok, és a gépjárművel közlekedők számára egyaránt. Ennek feloldására, valamint a szűk keresztmetszetekre terhelődő jelentős nagyságú forgalom hatékonyabb elvezetése érdekében kötik a megállapodást, hiszen Érd a Modern Városok Program részeként elhatározta magát a felújítás mellett, ugyanakkor a szerződésben rögzített utak az állam tulajdonában vannak, így azoknak a fejlesztésére kizárólag a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. készíttethet terveket.

Aradszki András (FIDESZ-KDNP) országgyűlési képviselő is jelen volt a rendkívüli közgyűlésen, aki elmondta, hogy több, mint tíz éve tervezik a Vadlúd utcai csomópont fejlesztést, azonban különböző okok miatt mindig akadályba ütközött a megvalósítás. Aktívan 2014 óta folytat egyeztetéseket a végrehajtás érdekében, hiszen ebben az évben lett Tárnok országgyűlési képviselője is. Az NFM államtitkára örömét fejezte ki, hogy a két település összefogásának és a Modern Városok Programnak köszönhetően végre megépül a körforgalom a Sóskúti – Zámori út és a Vadlúd utca sarkán. A Törökbálinti út felújításával kapcsolatban Aradszki András elmondta, hogy a két autópálya felhajtó miatt is fontos, hogy megújuljon az út, mert tapasztalatai szerint az autósok jelenleg nem szívesen használják közlekedésre ezt a szakaszt. Ha viszont megújul, akkor jelentős terhet vesz le az Iparos úti csomópontról, hiszen tavaly augusztus óta már Törökbálintnál is fel- és le- lehet hajtani az M1-M7-es autópályára.

Simó Károly (FIDESZ-KDNP) alpolgármester a döntést követően elmondta, hogy körforgalmat építenek a Sóskúti – Zámori – Vadlúd utca csomópontnál, valamint a jelenlegi lámpás kereszteződést a Fehérvári út – Zámori út sarkán szintén körforgalommal váltják ki a gördülékeny közlekedés érdekében. A Fehérvári utat a 7. számú főúttal egy új úton kötnék össze annak érdekében, hogy tehermentesítsék a Szajkó utcát és az abból nyíló utcákat (Páva-, Fürj, Fogyoly utca és Fácán köz). Az új út végére szintén körforgalmat terveznek, hogy a 7-es útra a lehető leggördülékenyebben haladhasson a forgalom.

kép_szajkó

Az északi részen pedig a Törökbálinti út – Tetőfedő utca – Felsővölgyi út találkozásánál építenek körforgalmat, a Törökbálinti út – Folyondár utca – Szövő utca kerszteződésénél pedig jelzőlámpás csomópontot alakítanak ki. Simó Károly elmondta, hogy járdát is építenek a két csomópont között a gyalogos közlekedés feltételeinek megteremtése érdekében, valamint a Törökbálinti úton az Iparos út és a Felsővölgyi utca közötti szakaszon a csapadékelvezető rendszert és a járdát is rendbe teszik.

törökbálinti

 

A rendkívüli közgyűlést visszanézheti IDE kattintva.

Címkék