Vandálbiztos, működésképtelen liftek

Lakossági fórumot tartottak a múlt héten a Kelenföld-Százhalombatta vasútvonal rekonstrukciójáról. A tájékoztatón azt mondták, hogy Érd Nagyállomáson vandálbiztos lifteket építenek. Mivel sokan kételkedtek abban, hogy létezik-e ilyen lift, Dr. Bács István alpolgármester megkérdezte, hogy hol található ilyen, mert szívesen megnézné, hogyan működik a gyakorlatban.

Hasonló tartalmaink:

A telt házas lakossági fórumon  a beruházás hátteréről esett szó. Halász Andrea projektvezető (NIF Zrt.) már bevezetőjében hangsúlyozta: a projekt tervezése 2006-ban elkezdődött, a kivitelezés előkészítése is nagyon régen elindult, így „már nem sok lehetőség van a változtatásra”. Mint elmondta, 2011 októberében megkapták az építési engedélyt, ezt követően elnyerték a szükséges EU-s támogatást, elkészültek a kiviteli tervek is, és nyílt közbeszerzési eljárás keretében kiválasztották a kivitelezőt, a Kitérő 2016 Konzorciumot, amely 2017 januárjában megkezdte Érden a munkálatokat.

Sokakat érdekelt, hogy a nagyállomásra miért liftet terveztek, miért nem rámpát. A felszólalók utaltak arra, hogy az Érd alsón és felsőn elhelyezett liftek rendszerint nem működnek, ezért kérték, módosítsanak az elképzeléseken, és helyezzenek el rámpát az állomáson. Hock Benedek a felszólalók észrevételeivel kapcsolatban közölte: Érd nagyállomásra vandálbiztos lifteket telepítenek majd. Ezt követően kérdezte meg Dr. Bács István, hogy hol tekinthetők meg ezek a liftek. A válasz az volt, hogy Csárdaszálláson.

Az alpolgármester személyes honlapján írt ezután arról, hogy kedden elment megnézni, hogy hogyan működnek a gyakorlatban ezek a felvonók, de sajnálatos dolgot tapasztalt. Csárdaszálláson nincsenek liftek. Az alpolgármester ezután bízva abban, hogy az említett vasúti vonalon mégis talál vandálbiztos liftet, továbbutazott a következő településre, Gyomaendrődre. Itt három lift volt, amiből kettő nem működött. Amelyik pedig éppen ment, az olyan pici volt, hogy abba sem babakocsi, sem kerékpár, sem pedig kerekesszék nem fért volna el.

Dr. Bács István honlapján konklúzióként azt közölte, hogy bár az önkormányzatnak sem jogi, sem pénzügyi ráhatása nincs, továbbra is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a lehető legjobb megoldás szülessen Érden a nagyállomáson a liftek tekintetében.

Címkék