Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program

Még 2016-ban indult útjára a Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program, amelyhez elsőként csatlakozott az Érdi Rendőrkapitányság. A program részleteiről és aktualitásairól, dr. Szellák Norbert számolt be a város márciusi közgyűlésén. A rendőrkapitány kiemelte: a program a közbiztonság erősítését és a lakosság biztonságérzetének javítását szolgálja.

Hasonló tartalmaink:

A Rendőrségi Igazgatási Központban került megrendezésre az Országos Polgárőr Szövetség bűnmegelőzési programjának regionális fóruma 2016. február 26-án.

A Program a közbiztonság erősítését és a lakosság biztonságérzetének javítását szolgálja, ezért a tanácskozáson a Program minden regionális stratégiai partnere képviseltette magát. Az egyesületi polgárőr vezetők interaktív fórum keretében hozzászólásaikkal mozdították elő a még szorosabb együttműködést a rendőrség, a polgárőrség és az önkormányzatok között, valamint egybehangzóan támogatták a program indulását.

A fórumon Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy az elmúlt években hatékonyabbá vált az együttműködés a rendőrség és a polgárőrség között. A rendőrség számára a legfontosabb értékmérő az állampolgárok véleménye a közrendről, a közbiztonságról, amelyért minden stratégiai partnernek folyamatosan tennie kell.

Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke elmondta, hogy a program céljai közt szerepel, hogy a polgárőrség sajátos eszközeivel járuljon hozzá a kiegyensúlyozott közrend és közbiztonság fenntartásához, irányítsa a figyelmet a polgárőrökre, valamint a fővárosban és a megyei jogú városokban szorosabb együttműködést segítsen elő az önkormányzati rendészetekkel.A Polgárőrség frontális, preventív megjelenése érdekében a kitelepülést Érd, Tesco Hipermarket üzletsorán (2030 Érd, Budafoki út 2. szám alatt) Információs Pont felállításával valósította meg 2016. március 7-11. napja között.

A húsvéti nagybevásárlást megelőző időszakban a bűnalkalmak a Program vállalásainak megfelelően a rendőri, polgárőri jelenléttel csökkenthetőek, valamint a lakosság biztonságérzetének javítását is egyértelműen szolgálják.

Az áprilisi Információs Pont felállítása szabadtéren, Érd-Parkváros egyik szupermarketjének parkolójában valósult meg. A kitelepüléseknek köszönhetően kötetlenebb kapcsolatba kerülnek az állampolgárok a rendőrséggel, polgárőrséggel.

Igazodva a helyi sajátosságokhoz, a május 2-6. közötti időszakban a városközpontban került megvalósításra a program.

Folyamatos az időskorúak látogatása, visszatérő jelleggel, a szociális gondozókkal való állapotfelmérés alapján. Veszélyeztetett életkörülmények felmérése alapján a figyelemfelhíváson, szóróanyagon kívül az érdi polgárőrség és az érdi rendőrség által biztosított vagyonvédelmi eszköz kiosztására került sor. Igényfelmérés alapján az Érdi Polgárőr Egyesület támogatásával vagyonvédelmi eszközök beszerzése történt meg.
Az Idősügyi Tanácson keresztül újabb nyugdíjas szervezetekkel történik kapcsolatfelvétel. A meglévő kluboknak folyamatos a megelőző, figyelemfelhívó előadások tartása.

A Program a „Házhoz megyünk!” programra épült. A Polgárőrség és Rendőrség megszervezte a területi vetélkedőt, átadta az ismeretanyagot, felkészítette az induló csapatokat. A verseny lebonyolítására 2016. április 8. napján került sor, melyet az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium nyert.

A Program elindítása óta a Rendőrség és a Polgárőrség között a – korábban is jól működő – szakmai kapcsolatot még szorosabbá vált. Az eszközök beszerzése közösen valósult meg. Az idősekkel való kapcsolattartás, esetmegbeszélés, figyelemfelhívás napi szintű és folyamatos.

Összefoglalva elmondható, hogy azérdeklődők nagy része az Érdi Rendőrkapitányság illetékességi területén lakik. A sikeres, ismétlődő felhívásoknak köszönhetően a megszólítottak jelentős része ismeri a Programot. A Program kapcsán jó, és lelkes szakmai csapat alakult ki, ennek köszönhető az eredményes végrehajtás. A résztvevő szakemberek mindig pontosan, precízen hajtják végre az egyeztetett feladatokat. A helyi sajtó és a nyilvános műsorszórók részéről folyamatos az érdeklődés a kampány iránt. A helyi televízióban az Érdi Városi Polgárőr Egyesület elnöke minden hónapban élő adásban tájékoztatja a lakosságot.

A Program elindítása óta 1500-2000 személyt (célcsoporton belülit) sikerült megszólítani, közvetett úton (televízió, rádió, nyomtatott sajtó, kihelyezett szóróanyag) az érdi lakosság egészét igyekeztek a szakemberek tájékoztatni a kitűzött céloknak megfelelően.

Címkék