Áprilisban elkezdődik az energetikai fejlesztés a Kincses Óvodában

Várhatóan még ebben a hónapban megkezdődik az energetikai fejlesztés a Kincses Óvodában, ahol tíz csoportban fogadják a gyerekeket. A mellette lévő bölcsődét is korszerűsítik. Összesen csaknem 800 millió forintot fordítanak erre a célra. Az óvodai beruházások közül itt használják fel a legtöbb forrást, nemcsak összegszerűen, hanem azok származását tekintve is. Négyféle pályázati forrásból, valamint a Modern Városok Programból finanszírozzák; utóbbiból 483 milliót szánnak erre – számolt be az Érd TV Párbeszéd című műsorában Bács István alpolgármester.

Hasonló tartalmaink:

Felújítják, kibővítik a Tárnoki úti Napsugár óvodát is. Erre 260 millió forintot fordítanak. Két csoportszoba lesz a földszinten, és kettő a később kialakítandó emeleten – közölte Bács István alpolgármester. Tájékoztatása szerint akadálymentesítik a földszinti részt, és a játszóudvar felújítása is tervben van.

Bárki megnézheti Érd idei közbeszerzési terveit. A város honlapján tették közzé a dokumentumokat, amelyek között szerepelnek építési beruházások – mint az ófalusi háziorvosi rendelő felújítása, vagy az óvodákat érintő fejlesztések. Ezenkívül a térfigyelőkamera-rendszer adatátvitelével, hulladékgazdálkodási tanulmánnyal, illetve az érdligeti szabadidőközponttal összefüggő tervek, beszerzésekhez kapcsolódó dokumentumok is tanulmányozhatók az érd.hu oldalon.

Would you like to replay the video?
Címkék