Erdélyi értékek nyomában

Az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium hetedik évfolyamos tanulóinak az idei tanévben is lehetőségük volt ellátogatni határon túli magyarokhoz. Tavaly a Délvidéken jártak, idén a Partiumban és Erdélyben.

Hasonló tartalmaink:

“Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt EMET által finanszírozott Határtalanul!- Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek elnevezésű pályázaton „Kincses Erdély” című pályázatunkkal 1.847 200 Ft-ot nyertünk tanulmányi kirándulásra, amely fedezte 50 diák és 5 kísérő tanár szállás- és utazási költségét.

2017. március 13-17-ig Erdély történelmi és természeti értékeinek nyomába eredtünk.

Jártunk Nagyváradon, megálltunk Erdély kapujánál, Királyhágón, Bánffyhunyadon megcsodáltuk a fakazettás erődtemplomot. Gyönyörködtünk Kolozsvár esti fényeiben. Kolozsvár nevezetességeinek megtekintése után felejthetetlen élményt nyújtott a Tordai Sóbánya, valamint a Tordai-hasadék. Népművészeti értékeket tekintettünk meg a Torockói Tájházban. Torockószentgyörgyi vártúra mindannyiunk számára maradandó élményt nyújtott. Nagyenyeden megkoszorúztuk az 1848-as emléktáblát, majd a gyulafehérvári érseki székesegyházban folytattuk kirándulásunkat.

A felújított Vajdahunyad várában is sok értékes ismerettel gazdagodtak a diákok. Déva várából gyönyörű kilátás tárult a szemünk elé, majd a Böjte Csaba testvér gyermekotthonában tett látogatás nagy hatással volt mindannyiunkra. Hazafelé Marosillyén megtekintettük Bethlen Gábor fejedelem felújított szülőházát, majd Máriaradnán a szintén felújított kegytemplomot, zarándokhelyet.

Aradon a Megbékélés parkban, a Szabadságszobor megkoszorúzásával búcsúztunk Erdélytől.

A tanulmányi kiránduláson célunk volt az – elsősorban irodalmi, történelmi és földrajzi – elméleti ismeretek kiegészítése, gyakorlati alkalmazása, a tanulók érzelmi, esztétikai és szociális kompetenciáinak fejlesztése. Elképzeléseink teljes mértékben megvalósultak. Az utazás során több alkalommal találkoztunk külhoni diákokkal. Az ismerkedés mellett a baráti focimeccsekre sokáig fogunk emlékezni, csakúgy, mint a szeretetteljes vendéglátásra, bensőséges fogadtatásra. Sok diák családjával is ellátogat majd ezekbe a városokba, hisz az érzés mindannyiunkban ott van: ERDÉLY VISSZAVÁR!”

Címkék