Párizs mellett, Versaillesban 1920. június 4-én írták alá az első világháborút lezáró békeszerződést,ezzel megpecsételve Magyarország sorsát: harmadára csökkent a nemzet. A 18 milliónyi magyarból 7,6 millió maradt a trianoni határokon belül. Érden a Kutyavári úti országzászló emlékműnél Aradszki András a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, az NFM energiaügyekért felelős államtitkára idézte fel a 97 évvel ezelőtti diktátum következményeit. A teljes beszédet itt olvashatja.

„Nem kell beszélni róla sohasem, de mindig, mindig gondoljunk reá!”

(Juhász Gyula)

Tisztelt Polgármester úr, Képviselő Hölgyek és Urak,

Tisztelt Emlékezők és Ünneplők, Hölgyeim és Uraim!

Juhász Gyula ismert szavai zúgnak a fülemben, amikor a 97 év előtti eseményre emlékezem. Trianon. Egy szó, amelyben benne foglaltatik szinte az egész XX. századi magyar történelem.

A múlt század végén egy magyar államférfi a következőképpen nyilatkozott erről:

„A trianoni sokk Magyarországon egyszerűen fejbe verte az embereket, hiszen minden család kötődött az elcsatolt területekhez. Tudni kell, hogy menekültek, vagonlakók százezrei érkeztek, és tudni kell azt is, hogy milyen nehéz egy államot vezetni, mit jelent egy kormányzatot helyreállítani a súlyos háború után. Józan embernek el kell ismernie, hogy mit jelentett Horthy Miklós és kormányzata számára az a tény, hogy az egyharmadára csökkent, más területeken pedig megszállt Magyarországot önálló országként stabilizálja. Horthy Miklós és az a politikai kör ezt megtette…

A két világháború között és minden magyar gondolkodásában természetes dolog volt, hogy a trianoni békeszerződés fájdalmat okoz. Nem várható egyetlen magyar embertől sem, hogy lelkesedjék Trianonért, s lelkesedjék azért, hogy elvesztette egy ezeréves országállam területének kétharmadát. Egyszerűen hazugság lenne bárki részéről, aki azt a kijelentést tenné, hogy ezt szívesen veszi, hogy ezt természetesnek tartja. Nem, elítéljük Trianont, politikai, történeti felfogásunk ellentétes azzal.”

Dr. Antall József magyar miniszterelnök szavai ezek, melyeket 1993. szeptember első napjaiban mondott Horthy Miklós kormányzó kenderesi újratemetése kapcsán.

Nem csoda és nem véletlen tehát, hogy társadalmi állásra, politikai szimpátiára és felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül utasította el a trianoni diktátumot az egész magyar társadalom. Konzervatívok és liberálisok, keresztények és zsidók, szegények és gazdagok fogadták el a korszak általánossá vált jelszavát: „Nem, nem, soha!”

Azaz nem, nem és soha nem fogadja el a magyarság a trianoni megaláztatást, az ország addig soha nem látott megcsonkítását, több mint hárommillió magyar kisebbségi sorba taszítását. Horthy Miklós és Chorin Ferenc, Bethlen István és Peyer Károly, Juhász Gyula és Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes, József Attila és még sokan mások remélték a trianoni igazságtalanságok megváltozatását. Egészében Trianon elutasítása jelentette a nemzeti minimumot, a közös nevezőt a magyarság számára. Aki ezzel a nemzeti minimummal szembefordult, kiírta magát a nemzetből.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Emlékezők!

Sokat változott azóta ebből a szempontból a világ és Magyarország, és nem előnyére.

A világ nagyhatalmai ma még annyira sem foglalkoznak a magyar kisebbségek ügyével, mint az I. világháború után. 1956 után a kádári vezetés sokáig tudomást sem vett a magyar kisebbségekről. Kádár 1957-ben Marosvásárhelyen csupán annyit volt képes mondani: „Itt élnek magyarul beszélő emberek is.” 2013-ban pedig kimondhatta Magyarországon egy baloldali, ma igen népszerűtlen volt miniszterelnök (Gyurcsány Ferenc), hogy „jogos békeszerződés a trianoni diktátum, a határon túli magyaroknak semmi közük a magyarsághoz.” – mindezt azután, hogy 2004-ben az egész magyar baloldal, Botkástul, Gyucsányostul, Hillerestül megtagadta őket.

Ma Európa vezetőinek, az EU bürokratáinak sokkal fontosabb vadidegen és ellenséges néptömegek beerőszakolása az Európai Unióba, mint a saját lakosságának a védelme. Míg 1918-ban nem törődtek a „vagonlakó menekültek százezreivel”, addig ma „menekültnek” titulálják azokat is, akik támadó és romboló szándékkal érkeznek Európába. Sőt, mi több, még a mai Magyarország területére is be akarják költöztetni őket, kötelező kvóták alapján.

Amíg tehát a két háború között kiírta magát a magyarok sorából az, akinek „nem fáj Trianon”, addig egyes, magukat magyarnak tartó baloldali politikusok ma fennen hirdethetik annak a diktátumnak az igazságosságát, amely családok százezreit tette tönkre, kergetett idegen vidékre vagy egyenesen az öngyilkosságba.

Mert ma az árulás nem szégyen, sőt dicsőség. Olyan világot élünk, ahol a rosszat jónak és a jót rossznak hazudják. Újra élhetjük a paradicsomi kísértés jelenetét, ahol a kígyó hamisan sziszegi: „Ha megteszitek, nem haltok meg, sőt olyanok lesztek, mint az Isten”. Olyan világot élünk, ahol a valódi és örök értékeket el akarják törölni, a családokat a gender-elmélet gyakorlattá váltásával szervezetten szét akarják verni, ahol az illegális és terrorista bevándorlók befogadása erénynek számít, ahol a nemzeteket elavultnak hazudják, és ahol a tolerancia diktatúrájával meg akarják fojtani a hagyományos értékeket. Ez nem újdonság a történelemben, de sosem volt ennyire nyílt és nyilvánvaló.

Tisztelt ünneplő Honfitársaim!

A Gonosznak erre az inváziójára mondott nemet a magyar lakosság 2010-ben, amikor nemzeti és keresztény irányba állította Magyarország kormányrúdját. Nem kis munkával elértük, hogy Alaptörvényünk szúrja és csípi, a liberális és hamis értékeket imádó Nyugat és egy véleményformáló milliárdos szemét, mert a keresztény, azaz a valódi értékeket állítja előtérbe. Ahogyan Magyarország nem fogadja el az élet elutasítását, a házasság megcsúfolását, a családok szétverését, ugyanúgy nem fogadjuk el a nemzetek megsemmisítését sem.

2010-ben ezért törvényben mondta ki a magyar Országgyűlés:

„a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

Mindennek okán Trianon sem feledhetjük. Azonban nem úgy emlékezünk rá, hogy tétlenül sajnáltatjuk magunkat és nyalogatjuk majd’ 100 éves sebeinket, de úgy sem, hogy igazságunkért fegyverbe hívjuk lelkes és erős magyarjainkat. Hanem okosan és bölcsen. Úgy, hogy a negatív körülmények és a rossz széljárás ellenére, a hazaárulókat legyőzve lebontjuk a gúnyhatárokat. Ezt tettük az EU-tagság kiterjesztésével és a vízummenetesség érvényesítésével immár Ukrajna irányába, a Kárpátok aljában élő magyarság érdekében is. A nemzet határokon átívelő újraegyesítése megvalósult a Nemzeti Összetartozás Törvényével és a visszahonosítás lehetőségének megadásával, amit 2010-ben az elsők között fogadott el az Országgyűlés, amely ezután Nemzetgyűlésként dolgozhat tovább.

Bár Gyurcsány Ferenc szerint „a határon túli magyaroknak semmi közük a magyarsághoz, és ne is akarjanak beleszólni az ország belügyeibe”, mi megadtuk a teljes beleszólás lehetőségét, mert minden magyar felelős minden magyarért.

Ez a felelősség jelenik meg a jövőt meghatározó döntéseinkben.

Családtámogatási rendszerünk folyamatos bővítésével és kiterjesztésével elértük azt a rész-sikert, hogy már több házasság köttetik, és több gyermek születik egy-egy családban, mint eddig – bár még mindig nem elég ahhoz, hogy nemzetünk fennmaradjon. Az irány azonban ígéretes, hiszen mi nem idegen migránsokkal, hanem saját utódainkkal képzeljük el Magyarország jövőjét.

Éppen ezért kezdeményeztük az elszakított területek magyarsága számára a támogatások, juttatások és pályázati lehetőségek oly hosszú sorát, amelynek betetőzéseként a napokban jelentettük be az anyasági támogatás kiterjesztését.

A juttatást 2018 januárjától megkaphatják a határon túli magyar állampolgárok, az ideiglenesen külföldön tartózkodók, valamint azok is, akiknek a gyermeke külföldön születik meg.

A határon túli magyarok programjaira, nemzetpolitikai tevékenységre fordítható támogatás összegét, a 2018. évi költségvetés tervezetében – szemben a 2016-os több mint 6,5 milliárd forinttal – 8,4 milliárdra emeljük fel.

A Bethlen Gábor Alapkezelő 26 milliárd forintjából a nemzetpolitikai célú támogatásra 19,7 milliárdot fordítunk majd. A Magyarság Háza program 216 milliós kerettel szerepel a költségvetés tervezetében.

A „Határtalanul!” tanulmányi kirándulási program az Emberi Erőforrások Minisztériumának költségvetésében csaknem 2 milliárd forinttal jelenik meg az idei 1,22 milliárddal szemben.

A határon túli oktatás területén köznevelési feladatokra 231,6 millió, felsőoktatásra 801 milliót szánunk. 2016-ban ez az összeg csupán 800 millió forint volt.

Tisztelt emlékező Barátaim!

A Nemzteti Összetartozás egy felszólítás arra, hogy figyeljünk egymásra.

Túl nagy erők dolgoznak manapság az Igaz, a Szép és a Jó, azaz a keresztény értékek ellen, tehát résen kell lennünk. Elég volt már a szenvedésből a XX. század viharaiban, és a tétlenül hánykolódásból a rendszerváltoztatást követő 20 évben. Nem engedhetjük meg többé a széthúzás luxusát.

A mai nap a magyar nemzeti közösség ünnepe és az emlékezés napja. Ünnep, mert látjuk, hogy a nemzetellenes erők – amelyekből ma is bőven van – nem győzedelmeskedtek felettünk.

Megemlékezés azokról, akik az elmúlt 97 esztendőben összetartották nemzetünket. Óvták és ápolták anyanyelvünket, kultúránkat, történelmünket, cserepekre tört életünk megannyi darabját – és mindezt tették a XX. század gerincroppantó és szálfadöngető viharaiban, rémisztő zsarnokságaiban. Rendületlenül őrizték ezt, amikor zaklatták őket, amikor szabadságukat elvették, és akkor is, ha ezzel kettétört karrierjük, életük. Ők az igazi hősök. Egyszerű parasztemberek és tanítók, papok és kántorok, művészek és újságírók – a magyar társadalom minden rétegéből. Ők mentették át magyar nemzetet: tovább adták mindazt, amit örökségbe kaptunk, és hozzá tették a magukét, ha kellett, mentették szellemi és anyagi javainkat.

Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

A Kárpát-medence, de egész Európa nagy kihívások előtt áll, és ismét védelemre szorul.

Nekünk kettős front jutott: meg kell küzdenünk azokkal, akik veszélyt jelentenek évezredes keresztény kultúránkra, és meg kell győznünk azokat is, akik nem ismerik fel ezt a veszélyt. Ehhez egységes fellépés szükséges.

Alig 10 hónap múlva ismét állást kell foglalnunk hazánk jövőjének további irányáról. Wass Albert szavaival élve: „Jól gondolja meg, ki mit cselekszik…” A jövő elkezdődött, és érdemesnek ígérkezik arra, hogy tovább dolgozzunk érte – most ebben a kicsivé tett országban, de az egész Kárpát-medence javára.

Adjon ehhez szép és nemes feladathoz erőt, hitet és reményt pünkösdkor kiáradó Szentlélek, valamint honfitársaink napokban Csíksomlyón felsíró imája a Magyarok Nagyasszonyához! És kérjük – e jubileumi évben különösen – a lovagkirály, Szent László segítségét is, nem ritkán heroikus küzdelmeinkhez.

Trianont pedig ne feledjük!  „Nem kell beszélni róla sohasem, de mindig, mindig gondoljunk reá!”

Isten óvja Magyarországot!