Indul a Pest Megye Szépe

Érdről nőtte ki magát egy olyan verseny, amelynek híre az utóbbi időkben már a város határain túlra is eljutott, sőt olyan igény lett rá Pest megyén belül, hogy az idén ősszel már új név égisze alatt mutathatják meg bájaikat a legszebb ifjú hölgyek, köztük természetesen érdiek is. A Pest Megye Szépén érdemes lesz versengeni a koronáért és persze a komoly díjakért.

Hasonló tartalmaink:

Kis Korinna, a III. Érd Szépe királynője lett a Pest Megye Szépe hivatalos arca

Bada Zoltán, évekkel ezelőtt egy olyan szépségversenyt álmodott meg, aminek az alapjait 2012-ben rakta le és már egy évvel később, 2013-ban siker koronázta elképzelését, amikor első alkalommal került korona az Érd Szépe Szépségkirálynő fejére. Azóta egyre nagyobb sikere lett a rendezvénysorozatnak, amelynek a szórakoztatáson kívül fő célja volt, hogy jó hírével hosszú távon értéket teremtsen, Érd társadalmi életében. Ugyanez vezérli most is a főszervezőt, a Pest Megye Szépe verseny megszervezésével!

-Az Érd Szépe eseménysorozat egy teljesen önálló rendezvény volt, ami nem kapcsolódott más programhoz, ezért igen nagy érdeklődés övezte az emberek és a média részéről egyaránt – mondta Bada Zoltán, az érdi szépségverseny szülőatyja. Hallgassa meg az alapító, versenyigazgatóval készült interjút!

- A tervezés, szervezés során maximális figyelmet fordítottunk a jelentkezőkre, a velük való folyamatos kommunikációra, támogató partnereink kiszolgálására, megjelenéseink sokszínűségére, vagyis az érdeklődők elégedettségét tartottuk mindenkor szem előtt! A verseny nem kizárólag a döntő napjáról szólt, hanem azt megelőzően is számos programmal irányítottuk rá a reflektort, és keltettük fel a média, illetve a szponzorok figyelmét, s egyúttal hirdettük Érd város értékeit, szépségét, bemutattuk sokszínűségét. Most is így tervezzük a Pest Megye Szépe verseny elindításával, amelyre ugyanúgy várjuk a legszebb érdi hölgyek jelentkezését, mint eddig. Büszkék vagyunk rá, hogy már az elején is egyre többen érdeklődtek Érd határain túlról, s lettünk előbb regionális, mostantól pedig már megyei rendezvény!

„Megszépül” Pest Megye! – ez a szlogenje a programsorozatnak, amely mellé állt a Pest Megyei Önkormányzat, és engedélyezte az alapító szervezőnek, a Pest Megye név és logó használatát, felismervén a szépségverseny nyújtotta lehetőségeket a megye településeinek, illetve az itt élő 18. életévét betöltött és 25. életévet meg nem haladó hajadon, gyermektelen hölgyek számára, akik jelentkezését várják. A verseny hivatalos weboldala: www.pestmegyeszepe.hu.

A Pest Megye Szépe verseny hivatalos arca Kis Korinna, a III. Érd Szépe királynője lapunknak nyilatkozva elmondta:

- Nagyon megtisztelő érzés volt számomra – mivel már több szépségversenyen is részt vettem-, hogy engem választottak a szervezők a verseny arcának. Minden lánynak, aki a jelentkezést fontolgatja, csak ajánlani tudom. Tapasztalatból mondhatom, hogy egy szépségverseny eredménytől függetlenül növeli az önbizalmat, tartást ad és igazi nőt farag a versenyzőkből. Ha pedig a döntő napján helyezést ér el, az leírhatatlan érzés! Sok sikert kívánok a jelentkezőknek!

Címkék