Új posta Ófaluban

Megnyílt az új postahivatal Ófaluban. Egy évvel ezelőtt még úgy tűnt, megszűnik e szolgáltatás, mivel az akkori üzemeltető nem vállalta tovább a feladatellátást. Tavaly nyáron aláírásgyűjtésbe kezdtek a lakók, hogy legyen továbbra is posta Ófaluban. A kezdeményezés mögé állt a városvezetés és a térség országgyűlési képviselője is, így sikerült hosszú távra biztosítani e szolgáltatást az itt élőknek.

Hasonló tartalmaink:


Mint Antunovits Antal önkormányzati képviselő (Fidesz–KDNP) az ÉrdTV-nek elmondta: mikor tavaly az üzemeltető közölte, hogy megszűnik az ófalusi kis posta, T. Mészáros András polgármesterrel megkeresték a Posta vezérigazgatóját.
– Aradszki András országgyűlési képviselőnk is lobbizott annak érdekében, hogy ne szűnjön meg a hivatal Ófaluban – tette hozzá Antunovits Antal. A tárgyalások sikerrel jártak, és az előkészítő munkálatok után most megnyílhatott az új hivatal.

Az új posta a réginél szélesebb nyitvatartási időben, azaz napi hat órában, 8-10 és 13-17 óra között várja az ügyfeleket, teljes körű postai szolgáltatással.

Címkék