Díjak az Érdért tevékenykedőknek

Érd Egészségügyéért Díjat adományozott Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése dr. Incze Ferenc háziorvosnak, és Érdi Közszolgálati Díjat Incze Józsefnek, az ÉKFI műszaki vezetője részére. A kitüntetéseket T. Mészáros András polgármester adta át a képviselőtestület csütörtöki ülésén.

Hasonló tartalmaink:

Dr. Incze Ferenc Budapesten született, orvos családban. 1989-ben diplomázott a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd 1995-ig a Szent Rókus kórház   belgyógyászati osztályán, ezt követően egy évig a szakrendelő belgyógyászati szakrendelésén dolgozott. 1997 óta látja el Érd 7. számú körzetének háziorvosi feladatait. Kiváló emberi kapcsolatot alakított ki a körzetében élőkkel, gyógyító munkáját példamutató lelkiismeretességgel és tudással végzi, betegei maximálisan elismerik és szeretik.Gondoskodásával végigköveti betegei állapotát, akik ragaszkodnak hozzá. 1989 óta dializáló orvosként is dolgozik, a Riminyáki úti orvosi rendelő kialakításában is tevékenyen részt vett.

Dr. Incze Ferenc kiemelkedő szakmai és emberi hozzáállással végzett háziorvosi tevékenységéért, városunk lakosai érdekében végzett több mint két évtizedes áldozatos munkájáért méltó az Érd Egészségügyéért Díjra – hangzott el a díjátadáson.

Dr. Incze Ferencnek T. Mészáros András adta át az elismerést. A díjazott köszönetet mondott a megtiszteltetésért, és hangsúlyozta: az orvoslás csapatmunka, amelyben kollégái, a vele egy rendelőben dolgozó asszisztensek, háziorvosok is részt vesznek – nélkülük nem tudná így ellátni feladatit. Kiemelte az érdi szakrendelő dolgozóit, akik nélkül Érd egészségügye nem működne.
– Ezt a díjat nem én kaptam, hanem rajtam keresztül az összes egészségügyben dolgozó kolléga – mondta a háziorvos.

A közgyűlés Érdi Közszolgálati Díjat adományozott Incze Józsefnek, az ÉKFI műszaki vezetőjének.

Incze József 1990-ben telepedett le Érden, négy gyermek édesapja. Kezdetben a Városi Költségvetési Üzem gépésztechnikusaként dolgozott. A szerkezetileg átalakuló és feladataiban szerteágazó vállalatnál mindig megtalálta a fejlődés lehetőségét, így a későbbiekben részlegvezető-helyettes, majd részlegvezető lett, 2008-tól pedig az ÉKFI műszaki vezetőjeként végzi munkáját. Aktívan részt vett a város legnagyobb beruházása, a csatornaprojekt kivitelezési munkálataiban és azok megszervezésében. Szoros napi kapcsolatot tart az önkormányzati képviselőkkel, ezért közvetlenül tud segíteni a problémák kezelésében. Segítséget és iránymutatást ad a képviselői keretek felhasználásban. A természeti és időjárási katasztrófahelyzetek kezelését maximális odaadással végzi.

Incze József a város érdekében végzett 27 évi közszolgálatért, mindannyiunkért végzett kimagasló munkájáért vehette át az Érdi Közszolgálati Díjat T. Mészáros András polgármestertől.

Címkék