Zenélő nyári civiltanoda

 Pécsi gyerekeket látott vendégül háromnapos nyári napközis táborában az Érdi Tanoda Egyesület. A nemrég megalakult civil szervezet a nehéz körülmények közt élő, lemaradó gyerekek fejlesztését tűzte ki célul.

Hasonló tartalmaink:

Van, aki nehezebben tanul, otthoni körülményei miatt nem tud készülni az órákra, magántanárhoz sem juthat el – így aztán menthetetlenül lemarad társaitól, iskolai élete tele lesz kudarcélménnyel. E gyerekek megsegítésére alakult tavasszal az Érdi Tanoda Egyesület. Egy mecénás segítségének köszönhetően már megkezdték működésüket: kibéreltek egy házat a Felső utcában, amit a nyár folyamán rendbe tesznek, és augusztus 14-étől elindítják intenzív felkészítő foglalkozásaikat azoknak a gyerekeknek, akiknek a nyár végén pótvizsgát kell tenniük.

– Körülbelül harminc olyan érdi ember van – köztük tanárok, mérnökök, orvosok –, akik jelezték, hogy szívesen segítenék a munkánkat. A fővárosból is jelentkezett angoltanár, illetve pszichológus, hogy részt venne a diákok felkészítésében – mondta lapunknak Asztalos György, az egyesület elnöke, aki maga is matematika-fizika szakos tanár, és egy neves budai iskolát hagyott ott azért, hogy rászoruló gyermekekkel foglalkozzon. Mint mondta, korábban már tanított mélyszegénységben élő gyerekeket egy kis baranyai faluban.

– Eddig tizenöten jelentkeztek a nyári korrepetálásra, és még tudunk fogadni érdeklődőket. Azokat várjuk, akik nem engedhetik meg, hogy gyermeküket magántanárhoz járassák a nyáron – tette hozzá az egyesület elnöke.

Mint mondta, kezdeményezésüket a város, a Szociális Gondozó Központ és az Érdi Tankerületi Központ is támogatja, nem beszélve az iskolákról, hiszen a tanintézményeknek is nagy segítség, hogy a rászoruló gyerekekkel külön foglalkoznak, és nem csupán nyáron, hanem a következő tanévben is. Szeptembertől ugyanis délutáni, egyénre szabott foglalkozásokat indítanak azoknak a lemaradó gyerekeknek, akik több segítséget igényelnek a házi feladat elkészítésében, mint amennyit a napköziben kaphatnak. Ők heti három-öt délutánt nem az iskolában, hanem a Tanodában töltenének.

– Szeretnénk ezeket a lemaradó gyerekeket helyzetbe hozni. Nem függvényelemzést kell megtanulniuk, hanem az olvasott szöveget értelmezni, és alapfokon számolni. Fontos az önbecsülés kialakítása is: ezeknek a gyerekeknek ugyanis e területen is komoly gondjaik vannak. Ehhez nagyon sok türelem, odafigyelés, szeretet kell, és az, hogy egyszerre csak két-három gyerekkel foglalkozzunk – tette hozzá a Tanoda vezetője.

Az Érdi Tanoda Egyesület már megkezdte az ismerkedést az érdi gyerekekkel: a múlt szerdától péntekig tartó háromnapos napközi táborukban érdi, valamint pécsi gyerekeket láttak vendégül, együttműködve a Symphonia Alapítvánnyal, amely a zenén keresztül próbál kapaszkodót nyújtani a perifériára került gyerekeknek. A három napba zenélés, sportolás, kirándulás, Velencei-tavi fürdőzés is belefért.

A három napos táboron nemcsak gyerekek, hanem szülők is részt vehettek. Mint egyikük, egy gyermekeit egyedül nevelő édesanya megfogalmazta: nekik ez a pár nap volt a nyaralás.

(Érdi Újság)

 

 

 

Címkék