Maradt megye I-es a Batta, megszűnik a Diósd?

A Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatósága (MLSZ PMI) elkészítette  a Pest megyei első osztály, illetve a másodosztály csoportjainak beosztását.

Hasonló tartalmaink:

Az NB III Nyugati csoportjából búcsúzó Diósd az utolsó két mérkőzésére már nem állt ki az elmúlt szezon végén. Az MLSZ PMI beszámolója szerint a Diósd FC Kft. egyáltalán nem jelentkezett egyik bajnokságra sem. Úgy tudjuk, hogy a tavaly októberben kettéváló, addig második csapatként működő Diósdi TC lesz helyette, amely a megyei másodosztályban indul.

A Százhalombattai LK papíron kiesett volna a megyei élvonalból, ám a Vecsés FC feljutása ellenére a harmadosztályból a Diósd mellett a Dabas-Gyón is kiesett, míg a bronzérmes, két évvel ezelőtt még másodosztályú Szigetszentmiklós licenszét nem fogadták el a harmadosztályra, így az is csak a megyei elsőosztály küzdelmeiben vesz részt. De itt még nem ér véget a történet, merthogy a Kisnémedi csak a megye kettőre adta be indulási jogát, a Tura VSK pedig megszűnik. Ezáltal pedig a tizenhat csapatos megye I-ben a Gálvölgyi Istvánt váltó Rácz László vezette SZLK mellett a Nagykőrösi Kinizsi is megmenekült.

A Pest megyei I. osztály mezőnye a 2017/2018-as szezonban (zárójelben a tavalyi bajnokság):

Dabas-Gyón FC (NB III), FC Dabas II (megye I), FÉMALK-Dunavarsányi TE (megye II, Dél), Gödöllői SK (megye I), Maglódi TC (megye I), Nagykáta SE (megye I), Nagykőrösi Kinizsi (megye I), Pilisi LK (megye I), Sülysápi SE (megye II, Kelet), Százhalombattai LK (megye I), Szentendre VSE (megye II, Észak), Szigetszentmiklós (NB III), Taksony SE (megye I), Tápiószecső FC (megye I), Tököl VSE (megye I), Viadukt SE-Biatorbágy (megye I)

A Pest megyei másodosztálynak ezúttal is három csoportja lesz, az északi, a déli és a keleti. Innen északról a Leányfalu és a Vácduka, délről a Táborfalva és a Gyáli BKSE, míg keletről a csoport két korábbi visszalépője, az Ecser és a SURBER esett ki a megye háromba. A megye II-ben az előző évadban ezüstérmes Törökbálinti TC mellett szerepel még a megye III délnyugati csoportjának bajnoka, a Diósdi TC is.

A Pest megyei II. osztály déli csoportjának mezőnye a 2017/2017-as szezonban (zárójelben a tavalyi bajnokság):

Alsónémedi SE (megye II, Dél), Bugyi SE (megye II, Dél), Diósdi TC (megye II, Délnyugat), Dömsödi SE (megye II, Dél), Felsőpakonyi KSE (megye II, Dél), Halásztelki FC (megye I), Ócsa VSE (megye II, Dél), Örkény SE (megye II, Dél), Pereg SE (megye II, Dél), Ráckeve VAFC (megye II, Dél), Taksony SE II (megye II, Dél), Tököl VSE II (megye II, Dél), Törökbálinti TC (megye II, Dél), Újhartyán VSE (megye II, Dél),, Újlengyel DSE (megye II, Dél), Üllő SE (megye II, Kelet)

A Pest megyei harmadosztály csoportbeosztása az MLSZ PMI tájékoztatása szerint legkésőbb jövő hét elejére készül el. Azonban jövőre ez is alaposan átalakul, hiszen úgy tudjuk, a 2018/2019-es szezontól kezdődően már lesz megyei negyedosztály is.

A Pest megyei I. osztály mezőnye

A Pest megyei II. osztály csoportjainak beosztása

(fotó: Balogh István)

 

Címkék