Irány a pótvizsga! Ingyenes felkészítés a Tanodában

A tavasszal alakult Érdi Tanoda Egyesület augusztus 14-én pótvizsgára, illetve a jövő tanévre felkészítő foglalkozásokat indít a lemaradó, nehéz körülmények közt élő gyerekeknek. Az ingyenes programra eddig 30-an jelentkeztek, és vannak még üres helyek.

Hasonló tartalmaink:

A foglalkozásokat a Felső u. 123-ban tartják, augusztus 14-től 18-áig (illetve a pótvizsga időpontjáig) reggel 9 órától délig. Mint Asztalos Györgytől, az egyesület elnökétől megtudtuk, a Tanoda önkéntes pedagógusai az alsó tagozatosokat minden tantárgyból fel tudják készíteni, a felsősöknek matematika, fizika, magyar irodalom szakos tanárok tudnak segíteni, akár más tárgyakból is. A középiskolásokat matematika és fizika pótvizsgára készítik fel.

A nyári program után szeptemberben délutáni foglalkozásokra várják a gyerekeket a Felső utcában: a diákok itt készítik el a leckét, majd játszanak, és egyéni fejlesztésen is részt vesznek. A foglalkozások délután 3-4 órától estig tartanak majd, és ugyanúgy ingyenesek, mint a pótvizsga-felkészítő. A szervezők célja, hogy a gyerekeknek differenciált, egyénre szóló oktatást, fejlesztést nyújtsanak.

A Tanoda foglalkozásaira az erditanoda@gmail.com e-mailcímen, illetve Asztalos Györgynél a 06 30 508-4946-os telefonszámon lehet jelentkezni.

Hallgassa meg az ÉRD FM 101,3 interjúját Asztalos Györggyel:

 

Címkék