Defibrillátor és EKG-gép is van a megújult ófalusi rendelőben

Ünnepélyesen is átadták az ófalusi háziorvosi rendelőt, amely a Modern Városok Program részeként újult meg 40 millió forint értékben. Bántóné Dr. Lendvai Andrea körzetéhez mintegy ezernyolcszázan tartoznak, akik mostantól a huszonegyedik századnak megfelelő, méltó körülmények között járhatnak orvoshoz.

Hasonló tartalmaink:

A szociális és egészségügyi rendszer fejlesztésére a Modern Városok Program keretében a tavalyi évben a kormány illetékes bizottsága jóváhagyta a fejlesztésre fordítható forrásokat, aminek egyik eleme volt a Római út 24/A alatt található rendelő újjáépítése. Az ófalusiak jól emlékeznek, hogy méltatlan körülmények között rendelt nap, mint nap az orvos, hiszen az épület beázott, nem volt kiépített fűtésrendszer, azbesztes volt a tető és a bútorok is igencsak elhasználtak volt. Az elmúlt fél évben elbontották a régi azbesztpala fedést és kicserélték a teljes tetőt. Korszerűsítették a fűtést, új nyílászárókat építettek be, az épületet hőszigetelték és felújították a vízelvezetést is. A műszakilag elavult vizes helyiségek felújításával együtt pedig személyzeti öltöző és teakonyha is  kialakításra került.

T. Mészáros András polgármester ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy nagyon nagy öröm számára, hogy sikerült az ófalusiaknak felújítani a rendelőt, annál is inkább, mert ezzel egy újabb lépést tett a város afelé, hogy az összes házi orvosi rendelő korszerű legyen Érden. Az elmúlt 10 évben ugyanis; egy kivételével az összeset felújították. Jó hír azonban, hogy hamarosan a Bagoly utca és a Fehérvári út sarkán egy teljesen új rendelő épül, ami a nagyon rossz állapotban lévő Bölömbika utcai épületet váltja fel. A szolgáltató ház két szintes lesz, az alsó részén gyógyszertár, gyermekorvosi rendelő és védőnői szobák kapnak elhelyezést. Az emeleten pedig két felnőtt háziorvosi rendelő és a körzeti megbízotti iroda lesz.

Az ünnepélyes átadón részt vett Aradszki András országgyűlési képviselő, energiaügyekért felelős államtitkár, aki elmondta, hogy a Fidesz-KDNP kormányzása óta folyamatosak a fejlesztések az egészségügyi intézményekben, ezért is nagy öröm, hogy Érden a Modern Városok Programnak köszönhetően egy újabb orvosi rendelő újulhatott meg. – Fontos és jogos elvárás volt az ófaluban élőktől, hogy megújuljon a rendelőjük, ezért mi örömmel tettünk eleget ennek, hiszen mind a városvezetés, mind pedig a kormány elkötelezett az egészségügy iránt. Míg 2010-ben 79 milliárd forintot fordítottak a költségvetésből alapellátásra, 2017-ben 122,8 milliárd forint jutott ugyanerre. Ez azt jelenti, hogy az alapellátásban 2010-hez képest 76 százalékos növekedés volt idén – hangsúlyozta az államtitkár. Aradszki András emlékeztetett arra is, hogy a Modern Városok Programnak köszönhetően még az idei évben elkezdődhet a rendelőintézet második ütemének a felújítása. Jövőre nemcsak az épület újul meg, hanem a kibővített eszközbeszerzésre is sor kerül.

Bántóné Dr. Lendvai Andrea a körzet házi orvosa meghatottan mondott köszönetet az ünnepségen. Elmondta, hogy tősgyökeres érdiként nagyon fontos volt számára, hogy a régi helyén maradhasson a rendelő, ezért különösen hálás a városvezetésnek, hogy ehhez minden segítséget megkaptak. A közel kétezer ellátottnak is nagyon fontos volt, hogy ugyanoda járhassanak orvoshoz ahová korábban, hiszen amíg az építkezés alatt a városközpontban rendeltek, statisztikailag mintegy kétszázötven fővel kevesebben jártak fel hozzájuk. A doktornő a berendezésre is kapott támogatást, amelyet végül úgy használt fel, hogy a bútorokon kívül vásárolt egy félautomata defibrillátort, valamint egy EKG-gépet.

Címkék