Energiatakarékosabb lett a Marianum iskola

A nyári szünetben  teljes körű energetikai felújítást végeztek a Marianum Általános Iskolában, ahol mintegy 100 millió forint értékben végeztek el korszerűsítési munkát a szakemberek. Kicserélték az összes nyilászárót, felújították a gépészetet, szigetelték a pincét és az épület is új hőszigetelést, vakolatot és színt kapott.

Hasonló tartalmaink:

A munkákkal elkészültek, csak apróbb teendők vannak hátra, de a hónap közepére azzal is végeznek, a tanítást nem hátráltatja – mondta el az Érd FM 101,3-nak Takácsné Tóth Noémi igazgató.

A fejlesztésre az egyházmegye pályázott, mint fenntartó, a felújítási érték mintegy 100 millió forint volt. Közben megkezdődött az iskola új épületének kivitelezése is. Július 20-án kötötték meg a kivitelezőkkel a szerződést, akik azt vállalták, hogy 12 hónap múlva kész lesznek a munkákkal. Takácsné Tóth Noémi elmondta, hogy az Edit utcában egy új, négyszintes, 1664 négyzetméteres szárnyat építenek, ami egy híd segítségével kapcsolódik majd a régi épülethez.

Ez egy új tornatermet, egy mintegy 150 fő befogadására alkalmas ebédlőt és négy tantermet foglal magában, valamint az épület mögött egy zárt sportpályát is kialakítanak. Az igazgató elmondta, hogy a munkálatok várhatóan 11-12 hónap alatt készülnek el. Az építkezés valószínűleg nem fogja zavarni a tanítást, hiszen a meglévő épületen kívül történik majd az építkezés.

Az új épületszárnyra a tanulólétszám emelkedése miatt van szükség. A bővítést már régóta tervezik a 26 éves Marianum Általános Iskolában. Az elképzelés már 15-20 évvel ezelőtt megfogalmazódott, de a területi problémák most oldódtak meg.

Címkék