Matematika-fizika szakos pedagógus, hosszú ideje hittant is oktat. Ám nemcsak beszél a kereszténység értékeiről, szeretetről és a nehéz sorsúak megsegítéséről, hanem személyes példával jár elől. Egy fővárosi elit iskola tanári állását mondta fel az Érdi Tanoda vezetéséért, amely a hátrányos helyzetű gyermekek egyéni fejlesztését tűzte ki célul. Asztalos Györggyel beszélgettünk.

-Hogyan került kapcsolatba az Érdi Tanodával?

-Már gyerekkorom óta elkötelezettséget éreztem a segítségre, gyámolításra szorulók, az elesett emberek iránt, ugyanis a budapesti Aba utcai általános iskolába jártam, ahol az „a” és „b” osztályban nevelőotthonos gyerekek tanultak. Igaz, én az „elitnek” számító „c”-be tartoztam, de rendszeresen találkoztam a nevelőotthon diákjaival is. Szóval, már kisdiákként is alkalmam volt látni ezeknek a gyerekeknek a nehéz sorsát, ami mélyen megérintett. Majd sokkal később négy évig tanítottam egy baranyai kis faluban, ahol szintén közel kerültem a nehéz sorsú, mély szegénységben élő gyermekekhez. Itt a feleségemmel közösen egy plébániát is működtetünk.

- De mi vezette Érdre?

-Számomra nem volt ismeretlen a város, hiszen a kilencvenes években, négy esztendőn keresztül a Bolyai Iskola tanára voltam.

-Milyen tárgyakat tanított?

-Matematikát, fizikát és időnként hittant is oktattam. Aztán amikor a gyermekeim már kirepülőfélbe kerültek, arra gondoltam, itt az ideje, hogy „elkalandozzak” egy kicsit abban az elköteleződésben, ami mindig is annyira vonzott. Több mint két éve rendszeresen vállalok önkéntes munkát az érdi ciszterci nővéreknél, akik oltalmat, segítséget nyújtanak a rászorulóknak. Az általuk szervezett táborokban, valamint a szentmiséken mindig jelen vagyok, de bármikor, bármiben számíthatnak rám. Tarnóczi Marikát – akivel elkezdtük a tanoda projekt szervezését – pedig már régebbről ismerem, mert amikor visszajöttem Hetvehelyről, úgy terveztük, hogy Érd-Ófaluban létrehozunk egy roma keresztény közösséget, de végül számos akadály okán, azt mégsem sikerült megvalósítani.

-De mégsem hagyták annyiban…

- Tarnóczi Marika, aki szociális munkásként ment nyugdíjba és jól ismeri a helyi nehéz sorsú családokat és a roma társadalmat, sokat mesélt arról, hogy az a nagy álma, legyen a városban egy tanoda a tanulási nehézségekkel küzdő, felzárkózni nem képes diákok számára. „Nagyszerű, akkor már vagyunk hozzá ketten!” – lelkesedtem, hiszen ezt a gondolatot már én is régen forgattam a fejemben. Csakhogy az elképzeléstől a megvalósításig igen hosszú út vezetett, mert, bár a konkrét tervek, célok is hamar megfogalmazódtak, „csupán” a megfelelő körülmények, a helyszín, az eszközök és szakemberek hiányoztak hozzá, és hát elsősorban az ezeket biztosítani tudó pénz. Mígnem akadt egy jótékony támogatónk, aki hajlandó volt nemcsak a tanoda beindítását, hanem pár éves működését is finanszírozni.

-Róla mi lehet tudni?

-A támogató teljes mértékben a háttérben szeretne maradni…

-Szinte mesébe illő, hogy akadt valaki, aki hajlandó volt erre a célra milliókat áldozni.

-Igen, emberi ésszel nehéz ezt felfogni, de nekem az a meggyőződésem, hogy a jó ügyek mellé Isten is odaáll és ha ő megtámogat minket a munkálkodásunkban, megtapasztalhatjuk, hogy sínre kerülnek, kibontakoznak a dolgok. Persze, korántsem volt egyszerű az indulás, több hónapos kitartó munka áll mögötte, de eközben azt is láttuk, hogy egymás után születtek a megoldások még a kilátástalannak tűnő helyzetekben is! Számomra mindez a teremtéshez hasonló, isteni csoda!

- A lelkipásztori szolgálat hogyan fér össze a pedagógusi munkájával?

-Hívő emberként azt láttam, hogy az utóbbi években sajnos drasztikusan lecsökkent a papok utánpótlása, így a kisebb lélekszámú településeken üresen maradtak a plébániák. Az Új Ember című egyházi folyóiratban találtam rá a hirdetésre, hogy egy idős plébános kisegítőt keres egy kis baranyai település, Hetvehely plébániájára. Úgy gondoltam, ez épp nekem való feladat. Így kezdem el hittant tanítani, s ahol lehet, hasznossá tenni magam az egyház keretein belül is.

-Milyen érzés volt nagyvárosi pedagógusként falura kerülni?

-Hetvehely egykori sváb falu, ahol mára a gyermekek közötti roma népesség eléri az ötven százalékot. Hittant és matematikát tanítottam a helyi iskolában és a plébániát is vezettem. Mindez épp a rendszerváltás, 1989 idején volt. Ott akkoriban nemcsak a roma népesség, hanem a teljes lakosság többsége is mélyszegénységben élt, a rendszerváltás kihúzta alóluk a talajt, elveszítették a munkájukat. A munkanélküliség pedig még mélyebbre taszította a képzetlen, kétkezi munkásokat, ami rengeteg feszültséget, problémát okozott. Egyre gyakrabban dézsmálták meg a földeket, gyümölcsösöket, sőt ennél durvább dolgok is megtörténtek. Az a meggyőződésem, a többségi társadalom feladata, hogy segítse talpra állítani azokat, akik lecsúsztak, nehéz helyzetbe kerültek. Ebben jómagam is felelősnek érzem magam, ezért vállaltam, vállalom fel. Meg kell tennünk, hiszen mi képesek vagyunk rá, ők nem! Úgy vélem azonban, hogy a segítség csak személyre szabva, nem pedig előregyártott séma-, illetve programszerű módszereket lemásolva működik.

-Akadtak nehézségek a tanoda beindításánál?

-A tanodát kizárólag segítőkész magánemberek hozták létre, gyakorlatilag a semmiből. Összeültünk néhányan, s szerencsénkre, akadt támogató is, aki látva a pozitív célokat, megfinanszírozta a projektet. Valójában így működőképes egy projekt. Úgy vélem, nem a támogatásokhoz kell felépíteni programokat, hanem fordítva: a jó tervekre kell pénzt áldozni. Attól nem kellett félnünk, hogy nem lesz elég diák, aki korrepetálásra szorul, inkább a szakemberek és az önkéntesek bevonása jelentette a nagyobb kihívást számunkra. Talán még a tárgyi eszközök beszerzése is egyszerűbb volt, hiszen rengeteg adakozókedvű emberre leltünk. A székeket egy iskolából kaptuk ingyen, volt, aki a zongoráját ajánlotta fel, más asztalokat, kényelmes fotelokat, vagy épp konyhai felszereléseket hozott, de jó néhány berendezést és eszközt a korábban ebben az épületben működő Waldorf óvoda hagyta itt használatra, ugyanis az egykori intézményt működtető egyesülettől béreljük az épületet is.

-A tanoda ötlete nem egyedülálló. Tanulmányozták a már meglévők működését?

-Hogyne, természetesen tájékozódtunk a már szép számban megnyílt tanodák tapasztalatairól. Az országban ma közel háromszáz tanoda létezik, a zömüket pályázati pénzekből tartják fönn, így nekik minden évben pályázni kell a működési költségeik finanszírozására, ami meglehetősen bizonytalanná teszi a fennmaradásukat, mert, ha nem nyernek, befuccsolnak! Szükséges lenne, hogy a tanodák fenntartását és működtetését a tanulók létszámától függő állami normatíva garantálná. Enélkül ugyanis roppant nehéz főállásban pedagógusokat alkalmazni, hiszen nem könnyű felvállalni, hogy évről-évre hajszálon függjön a munkahelyük.

-Ön egy fővárosi elit iskolát hagyott ott, hogy az Érdi Tanoda vezetője legyen. Mi motiválta erre?

-Mint említettem, már gyermekkoromban testközelbe kerültem a nehéz sorsú kortársaimmal, sokat beszélgettem velük, alkalmam volt megismerni a korántsem rózsás helyzetüket. Talán már akkor elkötelezetté váltam a hasonló körülmények között élők megsegítésére. Olyannyira, hogy amikor főiskolás lettem, visszajártam a nevelőotthonba matematikából és fizikából korrepetálni az ott lakó gyermekeket. Nyilván, az elit iskola pedagógusaként sem éreztem azt, hogy nem fontos, vagy nem jó, amit teszek. Szeretettel és azzal a meggyőződéssel tanítottam a jómódú diákokat is, hogy azzal is Isten országát építem. Mégis úgy éreztem, nekem van egy másik elhívásom: a nehéz sorsú gyermekek segítésére, felemelésére, hiszen, ha valaki, akkor én beleláttam az életükbe, sorsukba, meg tudom őket szólítani, ezért is hiszem, hogy kötelességem megtenni azt, ami módomban áll. Egyszerűen most láttam elérkezettnek az időt arra, hogy eleget tegyek ennek az Isteni meghívásnak, még annak árán is, hogy anyagilag rosszabbul járok. Nemrég tettem le ugyanis azt a szakvizsgát, amivel már a magasabb bérbesorolásba kerülhettem volna.

- Vannak követői?

-Mint említettem, a pedagógusok és önkéntes segítők verbuválása nem volt egyszerű, hiszen egyrészt mi sem fizethetünk többet az oktatási intézményekben elérhető béreknél, de ugyanakkor nem ígérhetjük, hogy ez egy biztos nyugdíjas állás, mert a finanszírozása egyelőre behatárolt. Úgy kellett megtervezni, hogy senkinek se okozzon megélhetési problémát, ha a tanodában vállal munkát, hisz azokért is felelősséggel tartozunk, akiket alkalmazunk. Ráadásul nekik azzal is számolniuk kell, hogy itt nehezebb terepen kell helytállniuk, másban kell keresniük a sikerélményt, hiszen itt nyilvánvalóan nem a kiváló képességű, szorgalmas és könnyen motiválható diákokkal fognak találkozni, hanem ellenkezőleg: a tanulásban lemaradt, önbizalomhiányos, problémás magatartású, esetlegesen tanulási nehézséggel küzdő, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket kell elfogadható teljesítményre ösztönözni. Olykor a sikerélmény is később lesz látható és nyilván kisebb is lesz, hiszen itt az apró eredményeknek is nagyon fogunk örülni! Mások tehát az örömök és persze, mások a nehézségek is, mint az átlagos, vagy elit iskolában, ahonnan én jövök.

-Nemcsak a tanoda szervezéséből, hanem az épület belső felújításából is alaposan kivette a részét.

- Négygyermekes apaként sokféle mesterségbe bele kellett kóstolnom, fizikai munkát is kellett végeznem otthon, mert úgy olcsóbb volt. Alaplépésben megtanultam a villanyt szerelni, szobafestést, asztalos feladatokat, vagy éppen a kőműves és burkoló munkákat is megcsináltam egyedül. Nem sok szakember járt nálunk, talán a mosógépszerelő, mert azt már nem mertem szétszedni, tartottam tőle, hogy túl sokáig tart míg újra összerakom. Az olcsóbb megoldásért a tanoda épületében is szívesen bevállaltam a fizikai teendőket, annál is inkább, mert jól tudom, hogy a rendelkezésünkre álló pénzösszeg igencsak véges. Nem szerettünk volna milliókat költeni a kevésbé lényeges dolgokra, így a ház rendbetételére sem, csak annyit, amennyit feltétlenül muszáj volt. Lehet, hogy nem lett tökéletes, de a célnak megfelel: tiszta és rendezett körülmények között várjuk a diákokat, ahol nem a külsőségekre, hanem a pedagógiai munkára helyezzük a súlyt. Ugyanakkor a közös „építkezés”, festés, szerelés, takarítás nagyszerű közösségépítés is volt számunkra, jobban összekovácsolódtunk a munkatársakkal és így egy kicsit mindenki a sajátjának is érzi ezt a helyet, hiszen közösen dolgoztak azért, hogy szebb és kényelmesebb legyen. A főállásúak mellett számos önkéntes vállal nálunk szolgálatot, akik nem csak a tanulásban, hanem a tehetséggondozásban, a szabadidő hasznos eltöltésében is segédkeznek.

-Mi az Érdi Tanoda lényege?

-Délutáni tanítást, foglalkozást nyújtunk, de nem vagyunk napközi, ahol egyetlen pedagógusnak kell 25-30 diákra odafigyelni. Két előnyünk biztosan van: a gyerekeket képzett, de pihent pedagógusok fogadják, akik nem fáradtak bele a délelőtti tanításba, hiszen a tanoda alkalmazottaiként nekik csak itt van feladatuk. Másik előnyünk pedig, hogy kisebb, 3-4 fős csoportokban foglalkozunk a tanulókkal, így jobban oda tudunk figyelni az egyéni fejlesztésre. Ezen kívül a szociális munkásaink és kapcsolataink révén alkalmunk van jobban megismerni a családokat, azt a környezetet, ahonnan érkezik a diák, tudjuk, miben szorul leginkább támogatásra, bátorításra. Művészeti klubok, kreatív foglalkozások is lesznek, de nagy hangsúlyt fektetünk a családokkal való kapcsolattartásra, a személyiségfejlesztésre és a keresztény értékek átadására. Az első óriási sikerélményünk, hogy azok a diákok, akiket augusztus közepétől a tanodában készítettünk fel a pótvizsgákra, mindannyian sikeresen átmentek. A cél az, hogy ebben a tanévben ne kelljen pótvizsgára készülniük, hanem jó jegyek kerüljenek a bizonyítványaikba.

Bálint Edit