46,5 milliárdos költségvetésre mondtak igent

Eddig sosem látott mértékű, 46,5 milliárd forintos főösszegű költségvetésről szavazott csütörtökön a közgyűlés. Az összeg azért ilyen magas, mert idén 24,4 milliárd forint támogatás érkezett a Modern Városok Program keretében, illetve uniós forrásokból.

Hasonló tartalmaink:

A baloldal elutasította az Érd 2017. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosítását, amely az önkormányzat bevételi főösszegét 46,5 milliárd forintban határozta meg.

Mint T. Mészáros András polgármester a szeptember 28-ai közgyűlésen hangsúlyozta: soha ilyen nagymértékű költségvetésről nem szavazott még a testület.

A költségvetési főösszeg az idei évben beérkezett támogatások miatt emelkedett meg ilyen jelentősen. 2017-ben összesen 24,4 milliárd forint támogatást kapott az önkormányzat, illetve a Modern Városok Program keretein belül, illetve kisebb részben EU-s forrásokból.

A Fácán óvoda, a Fenyves-Parkvárosi iskola és óvoda megépítésével, a Kincses óvoda, az Apró Falva bölcsőde, a Napsugár ovi, a Tusculanum tagóvoda felújításával, valamint a Kós szakképző iskola átépítésével kapcsolatos célokmányok mellett a testület megszavazta a Meseház óvoda udvarának növelését is. E célból az önkormányzat megvásárolta a Gábor u. 20 szám alatti ingatlant, ahol melléképületeket, valamint árnyékoló tetőt létesítenek.

– Az ellenzék az egyes fejlesztéseket taglaló beruházási célokmányokat elfogadta, ám az ezek fedezetéül szolgáló költségvetést nem. Tehát aláírták, hogy legyenek fejlesztések, de ha rajtuk múlna, nem állna pénz rendelkezésünkre arra, hogy ezeket meg is valósítsuk – jegyezte meg dr. Bács István alpolgármester az ülést követően, hangsúlyozva: az ellenzék talán politikai hasznot remél magának attól, ha nem valósulna meg egy-egy fejlesztés, de az érdieknek az az érdeke, hogy minden beruházás megvalósuljon.

Szűcs Gábor (MSZP-Együtt-DK) az ülést követően úgy nyilatkozott: a baloldali ellenzék támogatja a fejlesztéseket, de a költségvetésről szóló rendelet módosítását nem támogatták, mert a költségvetés strukturálásával, a források elköltésével nem értenek egyet, ahogy az adópolitikával sem.

Címkék