Nemzetközi sikert ért el egy érdi lány

A közelmúltban rendezték meg  a Vitázik a világ ifjúsága XI. nemzetközi döntőjét, ahol Közép-és Kelet-Európa négy legjobb német nyelvű vitázója versengett a végső győzelemért.  A 24 perces döntővitában a 3. helyen végzett Dömötör-Nagy Dóra, a budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium tanulója. Budai Franciska, a budapesti Osztrák Iskola diákja a nemzetközi vitavetélkedő elődöntőjébe jutott be.

Hasonló tartalmaink:

„Legyen-e átfogó állami szabályozás az internetre vonatkozóan?” hangzott a vitakérdés.  Dóra a pro oldalon érvelt, ahol a cseh Terezie Hovorková (4. hely) támogatta őt, a contra oldalon az ukrán Yana Bits (1. hely) és a lett Natālija Šreibere (2. hely) vitázott. A négy fiatal 24 percen át érvelt az internet szabályozása mellett és ellen, és a végén a zsűri értékelése alapján Dóra lett a harmadik helyezett.

Dömötör-Nagy Dóra érdi lakos, itt nőtt fel, ide járt a Napsugár Óvodába, általános iskolai tanulmányait pedig a Körösi Csoma Iskolában végezte kiváló eredménnyel. Középiskolai tanulmányait Budapesten végzi. 2016-ban az országos középiskola tanulmányi versenyen 2. helyezett lett német nyelv kategóriában.

A nemzetközi döntő az egész vetélkedőév csúcspontja: Csehországból, Észtországból, Lengyelországból, Lettországból, Litvániából, Oroszországból, Szlovákiából, Szlovéniából és Ukrajnából összesen 20 fiatalt látott vendégül az észt főváros, Tallinn. Itt politikai és szociális témákról vitáztak, és a viták közben valamint a hétköznapokban is találkoztak egymással.

A demokráciában olyan polgárokra van szükség, akik kritikus kérdéseket tesznek fel, elmondják véleményüket, de oda is figyelnek egymásra, és véleményüket fair és tárgyilagos módon ütköztetik. Ezeket az alapkompetenciákat fejleszti a Vitázik a világ ifjúsága projekt, amely az egyetlen német nyelvű, nemzetközi vitavetélkedő közép-és kelet-európai tanulók részére.

A Vitázik a világ ifjúsága vetélkedő azt kívánja elősegíteni, hogy a közép- és kelet-európai fiatalok képesek legyenek nézeteiket német nyelven kifejteni és álláspontjaikat meggyőzően képviselni. A projekt erősíti a vitakultúrát, mint a demokrácia eszközét, és támogatja az európai többnyelvűséget.

A vetélkedő tárgya a német nyelven folytatott vitázás különböző témákban – iskolai élet, emberi és alapjogok, történelem (mindenekelőtt a történelmi igazságtalanságok tapasztalatainak feldolgozása) és Európa.

Többhónapos iskolai vitaoktatással kezdődik a vetélkedő, ezalatt a tanulók egy meghatározott tanterv szerint készülnek fel a vitákra, és tartalmilag releváns témákban cserélnek véleményt. A tanórai felkészítést követi az iskolai vetélkedő, majd az iskolahálózati és országos kvalifikációs fordulók illetve az elődöntő és a döntő. Minden országból az első és második helyezett vitázó jut be a nemzetközi döntőbe, amelyet minden évben ősszel rendeznek meg az egyik projektországban.

Magyarországon kívül Csehországban, Észtországban, Lengyelországban, Lettországban, Litvániában, Oroszországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Ukrajnában több mint 150 iskola mintegy 2300 tanulója vesz részt a Vitázik a világ ifjúsága vitavetélkedőn. A vetélkedőre jelentkezhetnek 10. vagy felsőbb osztályos tanulók és tanáraik.

A Vitázik a világ ifjúsága – közép- és kelet-európai országok vetélkedője a Goethe Intézet, az „Emlékezet, Felelősség és Jövő” Alapítvány (EVZ), a Közhasznú Hertie Alapítvány és a Külföldi Német Iskolák Központi Igazgatóságának közös projektje. A XI. nemzetközi döntő fővédnöke Eiki Nestor, az észt parlament elnöke volt.

 

Címkék