A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által alapított Szent Gellért díj arany fokozatát vehette át a közelmúltban Takácsné Tóth Noémi, az érdi Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola igazgatója. A díj a katolikus közoktatásban adható legmagasabb elismerést jelenti. A matematikus igazgatónő meghatottan vette át az oklevelet Spányi Antal megyés püspöktől, mivel nem tudta, hogy ezért utazik Székesfehérvárra. Takácsné Tóth Noémivel múltról, jelenről és jövőről beszélgetünk.

- Úgy tudom Ön nem tősgyökeres érdi, hol született?
- Szatmárnémetiben, Partiumban születtem, ott jártam általános és középiskolába, az ottani magyar tannyelvű intézménybe. A matematika szakot pedig Kolozsváron, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen végeztem el. Mikor aztán később honosították Magyarországon a diplomámat, akkor ezt középiskolai matematika tanár és matematikus oklevélként jegyezték be.

- Meddig élt ott?
- Huszonnégy éves koromig éltem Szatmáron és Kolozsváron egy nagyon szeretetteljes családban, ahol rendkívül fontosak voltak a katolikus keresztény értékek. Még abban az erős kommunizmusban is megtalálták szüleim a lehetőséget arra, hogy a vallásunkat tudjuk gyakorolni. Ezért már akkor is nagyon hálás voltam, de így utólag különösen értékelem ezt.

- Honnan jött a matematika iránti vonzalma?
- Édesapám is matematika tanár, tanított is engem éveken keresztül. Egyébként Ő is volt igazgató-helyettes a helyi középiskolában hosszú évekig. A bátyám sem „esett messze a fától”, ő is matematikus, a Pécsi Tudományegyetemen tanszékvezető tanár.

- Ezek szerint az út ki volt kövezve Ön előtt?
- Tulajdonképpen igen, mert a matematika szeretete áthatotta az otthonunkat, hiszen az édesapám egy nagyon magas szinten képzett pedagógus volt, akinek ez volt a foglalkozása és a hivatása is egyben. Elkerülhetetlen volt, hogy megszeressem én is a matematikát. Ennek ellenére, amikor középiskolás voltam, nem voltam biztos abban, hogy tanár szeretnék lenni, mert egyformán vonzott az informatika és a gyermekorvoslás is. Egy dolgot tudtam, hogy gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Aztán Kolozsvárra kerültem matematika-informatika szakra, ahol viszont már egyértelmű volt, hogy mi a célom. Sajnos, akkor ott olyan időszak volt, hogy nem mi választottuk meg, hogy hol fogunk elhelyezkedni az egyetem után, hanem az akkori rendszer szerint a magyar és a román ajkú lakosságot keverni kellett. Így, én 800 kilométerre a szüleimtől, de az országon belül egy román faluban kaptam állást. Borzasztó körülmények voltak, de ennek ellenére csináltam egy ideig, aztán a családom úgy döntött, hogy elég volt.

- Mit tanult ezekből az időkből?
- Nagyon sok mindent. Túlélést, és azt, hogy az ember tanulja meg értékelni a jót, hogy amikor jók az életkörülményei, akkor vegye azt észre, becsülje meg, és ne elégedetlenkedjen.

- Ezután hol folytatta?
- Szatmáron sikerült egy ideig tanítanom, de aztán a körülmények nagyon kedvezőtlenül alakultak Romániában, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom Magyarországon folytatni. Abban biztos voltam, hogy tanítani szeretnék, lehetőség szerint magyar nyelvű gyerekeket, viszont erre az ottani forradalom kapcsán úgy tűnt, hogy nem lesz lehetőségem. 1990-ben jöttem Magyarországra és a Gondviselésnek köszönhetem, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemen két héten belül tanársegédi állást kaptam. Itt négy évet töltöttem el egy nagyon szeretetteljes közösségben, bölcs és kedves emberek között. Sokat tanultam és úgy gondolom, hogy indulásnak ennél jobb környezetet nem is kívánhattam volna. Az egyetemi oktatással egyetlen problémám az volt, hogy személytelen. Az édesapámtól azt az értéket hoztam, hogy a gyerekekkel testközelben lenni a legjobb, mert nemcsak oktatni, hanem a szó jó értelmében nevelni is kell őket. Ez az egyetemi oktatásban nem lehetséges, így amikor kaptam egy megkeresést a Fasori Evangélikus Gimnáziumtól akkor ott folytattam.

- Egyedül jött Magyarországra? A férjét már itt ismerte meg?
- Igen, vele már Magyarországon találkoztam. Kezdetben Budapesten éltünk, két kislányunk született és 1996-ban költöztünk Érdre. A lányokkal néhány évet otthon töltöttem és akkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy az ingázás nem lesz megfelelő a családnak, ezért Érden kerestem állást, és végül a Marianumban tudtam elhelyezkedni matematika tanárként.

- Milyen érzés volt, hogy helyben, az Ön szívéhez közel álló vallási intézményben tudott elhelyezkedni?
- Kicsit véletlen volt, kicsit nem, mert több helyre is beadtam az önéletrajzomat és ez is egy lehetőség volt a sok közül. Amikor bejöttem és leültem beszélgetni Szalma István igazgató úrral, két mondat után éreztem, hogy nekem itt a helyem és fel sem merült, hogy máshova menjek dolgozni. Matematikát tanítottam, majd egy év után osztályfőnök lettem. Sok mindenbe beleláttam, az igazgató úr számtalan teendővel megbízott, amiket én nagyon szívesen csináltam. Partneriskolai kapcsolatot hoztunk létre a szatmári katolikus iskolaközponttal, annak voltam a koordinátora és amiben tudtam, próbáltam az iskola segítségére lenni. Majd 2009-ben kért fel Szalma István igazgató úr és Hajdu Ferenc atya, iskolánk püspöki biztosa, hogy igazgatóhelyettesi feladatokat vállajak el, mert akkor nőtt meg az iskola létszáma annyira, hogy indokolttá vált két igazgatóhelyettes foglalkoztatása.

- Örömmel vállalta a feladatot?
- Igen, bár előtte végiggondoltam, hogyan tudom összeegyeztetni a családi teendőimet az iskolai teendőkkel. Négy évig voltam helyettes, amikor 2013-ban úgy döntött az igazgató úr, hogy hamarosan szeretne nyugdíjba menni. Ekkor jött a következő megkeresés, hogy vállaljam el az igazgatói teendőket. Én addigra már tudtam és láttam, hogy miből áll egy iskola vezetése. Tudtam, hogy nagyon nagy feladat, de örömmel dolgoztam itt és szerettem ezt a légkört, így elvállaltam.

- Amióta igazgató lett, osztályban már nem tanít?
- Dehogynem! Hetente nyolc órában tanítok matematikát, mert fontosnak tartom, hogy a gyerekekkel kapcsolatban legyek. Úgy látom, hogy akkor van megfelelő információm az iskola működéséről, ha a gyerekekkel is kapcsolatban vagyok. Igyekszem, hogy minden évfolyamban tudjak valamikor tanítani, hogy megismerhessem őket. Remélem, hogy soha nem jutok el odáig, hogy felmentést kelljen kérnem a tanítás alól.

- Hogyan változtak a hétköznapok amióta igazgató lett?
- Igazgatóhelyettesként az operatív munkában vettem részt, sok adminisztrációs teendőm volt. Igazgatóként még most is nagyon sok az adminisztráció, viszont nagyon jól kell tervezni, előre kell látni akár hónapokkal vagy évekkel. Több intézménnyel, sok emberrel kell tartani a kapcsolatot, hogy meg tudjam teremteni a biztonságot és persze a legfontosabb, hogy az ajtóm mindig nyitva van, hozzám mindig be lehet jönni, velem mindig lehet beszélni.

- Szimbolikusan is fontosnak tartja, hogy az igazgatói ajtó mindig nyitva van?
- Igen, elsősorban a kollégáim és a gyerekek számára. Ők nem kell, hogy időpontot kérjenek, bármikor bejöhetnek hozzám. Az ajtó a szülők felé is nyitva van. A lehető legrövidebb időn belül a rendelkezésükre állok, ha meg kell beszélnünk valamit. De a gyerekek is tudják, hogy egy kopogtatás után hozzám bármikor fordulhatnak problémáikkal.

- Miért különleges a Marianum Iskola? Azt biztosan tudja, hogy nagyon jó a híre és ez megmutatkozik a beiskolázásnál is, hiszen mindig tapasztalható a túljelentkezés.
- Iskolánk mindenki számára nyitott. Azonban van egy feltételünk, mégpedig az, hogy a szülők elfogadják, hogy nálunk következetes katolikus nevelés folyik, s nekik partnereknek kell lenniük abban, hogy otthon ők is ezt a szellemiséget képviseljék. Abban az esetben, ha a gyerek otthon nem ezzel szembesül, akkor meghasonul önmagával és nem tudja, hogy melyik elvárásnak feleljen meg. Ezért, ha azt látjuk a szülők részéről, hogy hajlandóak eszerint nevelni a gyermeküket, akkor mi örömmel fogadjuk őket. Aztán amikor a gyermekük elkezd tanulni nálunk, akkor azt tapasztalják, hogy nagyon következetes nevelési és oktatási rendszerünk van, amelyhez a gyerekek már kicsi kortól alkalmazkodnak. Még soha nem kaptunk olyan visszajelzést, hogy ez túl szigorú lenne. Természetesen ügyelünk arra, hogy az életkornak megfelelő követelményeket állítsunk, így a kicsiket többet babusgatjuk, több a játék is, de ahogy nőnek, úgy szigorodnak az elvárások is. Nagyon elkötelezett pedagógusok a kollégáim, akikkel nagyon jól ki lehetett alakítani ezt a rendszert. Azt gondolom, hogy amikor nyolcadik osztály után innen elballagnak a gyerekek, addigra olyan erős alapokat kapnak, amelyekre támaszkodhatnak az életben.

- A saját gyermekeivel is ilyen következetes?
- Természetesen, de ezt is otthonról hoztam. Édesapám következetes és szigorú nevelése nagyon jól beleillet édesanyám szeretetteli nevelésébe, amit én már ötvözni tudtam a saját lányaimnál. Igaz, hogy ők már nagyok, de számtalanszor megerősítenek abban, hogy jól csináltam, mert könnyebb az életük ez által. A következetes és keresztény nevelés véleményem szerint mindenképpen jobbá teszi a gyerekeket.

- Mi a legkedvesebb élménye az elmúlt 15 évből, amit itt a Marianumban töltött?
- Nagyon sok van, de ami most a legélénkebben él bennem az a nyáron történt, amikor tantestületi zarándoklaton voltunk a kollégákkal. Bécs mellől indultunk, Mariazellig gyalogoltunk és hihetetlen élményekkel gazdagodtunk valamennyien. Megerősítettük egymást közösségi élményekben. Szinte nincsen olyan nap, vagy hét, amikor ne emlegetné valaki ezt a néhány napot. Ezt azért tartom nagyon fontosnak, mert, ha ilyen élményekkel tudunk egy tanévet kezdeni, az biztosan átszivárog a gyerekekbe is. Ha ők azt érzik, hogy egy nyugodt, kiegyensúlyozott pedagógus lép be az osztályterembe, akkor ők is ilyenné válnak. Nagyon kedves emlék minden évben számomra a rózsafüzér zarándoklat is, amelyen idén ősszel közel ötszáz marianumos gyermek és szülő vett részt. Ez is a mi „Marianum-családunk” egységét jelenti. Nagyon nagy boldogság volt a szívemben, amikor megláttam őket az iskolai pólóban és az egyes állomásokon újabb és újabb családok csatlakoztak hozzánk.

- Mit szeret legjobban a munkájában?
- Nagyon szeretek tanítani, szeretem a gyerekeket. A legnagyobb ajándék mégis az, amikor megtapasztalom egy gyermek bizalmát, legyen szó örömről vagy bánatról. Az iskolavezetésben pedig szeretem a kihívásokat és a nagy feladatokat.

- Most is éppen egy ilyen nagy feladat előtt áll, hiszen építik a gimnáziumi szárnyat és elindul a Marianumban a gimnáziumi oktatás. Mit gondol erről?
- Olyan feladaton dolgozni, amiből látszik, hogy valami jó fog születni mindig nagy élmény. Most úgy néz ki, hogy 2018 szeptemberében el is indul a gimnázium, részt veszünk majd az országos beiskolázásban. Kezdetben egy osztály indul, majd fokozatosan évről évre indulnak újabb gimnáziumi osztályok.

- Beszélgetésünk apropója, hogy szeptember végén Spányi Antal megyés püspök a Szent Gellért-díj arany fokozatában részesítette Önt. Mikor tudta meg, hogy elismerik a munkáját?
- Ott a helyszínen. Egyáltalán nem számítottam rá, nagy meglepetés volt. Az ember nem azért végzi a munkáját, hogy azért díjat kapjon. Ennek ellenére nagyon örültem neki, sok erőt ad ahhoz, hogy a munkámat a tőlem telhető legmagasabb színvonalon lássam el. Az a célom, hogy megszolgáljam a szeretetet és az elismerést a következő években is.

- Hogyan fogadta a családja, hogy ilyen magas szintű elismerésben részesítették?
- Nagyon boldogok voltak mindannyian és jól esett, hogy a kislányom azt mondta: „Anya, jó lenne téged követni!”