A búcsú kezdete

A Vörösmarty gimnázium öt végzős osztályának százötvenhat diákjára tűzték fel pénteken az osztályfőnökök az iskolához való tartozást, és egyben az elválást szimbolizáló szalagot. A tizenkettedik évfolyam fiataljai két-két osztálytánccal, az itt töltött éveiket visszaidéző filmmel és az évfolyamkeringővel kezdték meg a búcsút a Vörösmarty gimnáziumtól.

Hasonló tartalmaink:

Ez az első olyan alkalom, amikor a diákokban tudatosul, hogy csupán fél évük van hátra az iskola kötelékében. Ez az ünnepélyes pillanat megérinti a fiatalok és a szülők szívét is – mondta tudósítónknak Szilasné Mészáros Judit igazgató az Érd Arénában tartott szalagavató bálon.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

– Ez az egyik legfontosabb ünnep a diákjaink számára. Olyan jelentős rendezvény, mint az első bál volt valamikor, hiszen a tizenévesek ugyanúgy vágynak egy ilyen pillanatra, mint elődeik. Ezért a szalagavató bál hiánypótló is – mutatott rá az igazgatónő.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A végzősöket a tizenegyedikesek zászlótánccal búcsúztatták, és segédkeztek az ünnepség lebonyolításban is. A szalagokat az osztályfőnökök tűzték fel, név szerint megszólítva minden diákot. A lelátók megteltek szülőkkel, barátokkal, érdeklődőkkel, mindazokkal, akik valamilyen módon kötődnek, kötődtek az intézményhez.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A szalagavató bál megrendezését az Érdi Ifjúsági Önkormányzat támogatta.

Címkék