Lévai szeniorok Érden

Érdi nyugdíjasklubok látnak ma vendégül lévai szépkorúakat. A harmincnyolc fős delegációt a reggeli érkezés után T. Mészáros András polgármester köszöntötte, majd az idősek végigjárták Érd nevezetességeit. A délutánt az érdi nyugdíjaskluboknál töltik, és a látogatás Budapesten fejeződik majd be.

Hasonló tartalmaink:

A szlovákiai testvérváros négy nyugdíjasklubjának küldöttsége az érdi idősek őszi látogatását viszonozta. Mint Simó Károly alpolgármester, az Idősügyi Tanács elnöke kérdésünkre elmondta, nagyon jó kapcsolat kezd kialakulni a két település szépkorú lakosai között.

– A testvérvárosi kapcsolatok erősek, Léva és Érd küldöttségei évek óta rendszeresen részt vesznek egymás rendezvényein. Úgy gondoltuk, jó lenne, ha a két város polgárai közvetlen kapcsolatot is ki tudnának építeni egymással, hiszen elég közel vagyunk egymáshoz: autóval másfél-két óra alatt ott lehetünk testvérvárosunkban – mutatott rá Simó Károly, hozzátéve: a nyugdíjasklubok, illetve az idősek közvetlen találkozásának ötletét Léva alpolgármestere, az ottani szenior tanács elnöke is kifejezetten támogatta.  – Nagyon meleg fogadtatásban részesültünk legutóbbi látogatásunkkor, amit most szerettünk volna viszonozni – hangsúlyozta.

A reggeli  köszöntőt követően az nyugdíjasok egy kisfilmet nézhettek meg Érdről; a város nevezetességeiről T. Mészáros András polgármester beszélt az időseknek. Ezt követően a lévai és érdi nyugdíjasok együtt látogattak el a Földrajzi Múzeumba, és megtekintették Ófalut, illetve az ÉRD Arénát. A közös ebédet követően négy érdi nyugdíjasklubnál vendégeskednek a lévai szeniorok – ők így mondják az időseket – este pedig Budapesten tesznek villámlátogatást. Oda már csak egy-két érdi nyugdíjas kíséri el a lévaikat, akik még az éjjel hazatérnek Szlovákiába.

A látogatásnak természetesen lesz folytatása: Boros Károly, a Parkvárosi Fenyves Nyugdíjas Klub vezetője tudósítónknak elárulta: nagy örömmel látnának vendégül lévai nyugdíjasokat a következő lecsófőző fesztiválon.

(Fotók: Boros Sándor)

 

Címkék