Életfa Mikulás

Mikulás ünnepséget tartottak a dr. Dizseri Tamás Habilitációs Központban. A rendezvény főszervezője az Életfa Csoport volt. A speciális nevelési igényű gyerekeket a Mikulás személyesen látogatta meg, a szülők összefogásának köszönhetően ajándékokat is kaptak.

Hasonló tartalmaink:

Öröm, boldogság, önfeledtség hangjai hallatszottak a habilitációs központban, ahol azok a gyerekek is találkozhattak a télapóval, akikhez ritkán látogat el a nagyszakállú, mivel ők nem „sima” óvodába, vagy iskolába járnak. Ez motiválta a szülőket, amikor már második alkalommal is megszervezték az Életfa Csoport mikulás ünnepségét.

Az immáron egyesületté alakult társaság elnöke Tarsoly Anikó elmondta, nagyon fontos, hogy az ő gyerekeik is kapjanak ilyen típusú élményeket és ingereket. – Szükséges, hogy minket is megismerjenek szerte a városban, hiszen addig, amíg egy „sima” gyereknek minden a rendelkezésre áll az iskolában, addig a mi „kacifántos”gyermekeinknek már sokkal nehezebb, s így van ez az ünnepekkel is. Itt nincs feszengés, nincs rossz érzés, hogy ki, hogyan néz a gyerekre, mert mind egy cipőben járunk, itt el tudjuk engedni magunkat. Január óta már egyesületté váltunk, így több ajtó is megnyílt számunkra, a városvezetés is sokat segít nekünk, most például nagyon örülünk annak, hogy parkvárosban lesz egy olyan játszótér, ahol a sérült gyerekek is tudnak játszani – tájékoztatott Tarsoly Anikó.

Az Életfa Csoport a sérült és a halmozottan sérült gyermekek szüleit fogja össze. A közösség az interneten jött össze. Nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi programokra, így év közben is sok olyan programot rendeztek, ahol integrálták a gyerekeket.

Címkék