Megyei Sportkarácsony, érdi kitüntetettekkel

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola lett Pest megye legeredményesebb általános iskolája, az intézmény tanárát, Biró Attilát választották az Év Testnevelőjének, míg Milák Kristóf az Érdi Úszó Sport Kft. úszója az Év Legjobb Pest Megyei Utánpótláskorú Férfi Sportolója, Selmeci Attila, az úszók mesteredzője pedig az Év Edzője lett a Megyeházán megtartott Sportkarácsony ünnepségen.

Hasonló tartalmaink:

A Batthyány Sportiskolai Általános Iskola idén az országos sportversenyben a több száz intézmény közül holtversenyben 48. helyen végzett a törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Középiskolával, így mindkét iskola első lett a Pest megyei Sportkarácsony ünnepségén.

batyi

– Ez a díj nem egy pillanatnyi eredmény, hanem annak a közel harmincéves munkának az eredménye, aminek köszönhetően az iskolában emelt szintű vagy tagozatos testnevelés folyik – mondta Rozgonyi János, a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola igazgatója. – Egyrészt a múltról, másrészt a jelenről szól, mert nagyon sokan vannak a kollégák közül is, akik megfertőződtek a sport iránt. Nagyon büszke vagyok erre az eredményre, nem érdemtelenül kaptuk meg ezt a díjat. Abba is bele kell gondolni, hogy mi egy kis iskola vagyunk, nálunk egy évfolyamban egy sporttagozatos osztály van, tehát körülbelül kétszáz gyerek az, akikkel ezeket az eredményeket érjük el. Épp ezért nem véletlenül szeretnénk bővülni a tanulók létszámát illetően is. Az én dolgom az, hogy igyekezzem megteremteni a szervezeti, személyzeti, tárgyi feltételeket, és támogassam az egyesületek és az iskola közötti eredményes munkát – tette hozzá az intézmény vezetője.

Biró Attila, az érdi sportiskola tanára lett Pest megye legjobb testnevelője az általános iskolások között.
– Ez nem csak az én érdemem, én is egy vagyok a sok testnevelő közül, ezt több sportág eredményei alapján kaptam meg, talán ami plusz, hogy szervezőmunkámmal több sportágban vettem ki a részemet – mondta Biró Attila. – Valószínűleg ez összefügg azzal is, hogy a Batthyány lett a legeredményesebb általános iskola, úgyhogy itt megemlítem az unihokit, kispályás floorballt, nagypályás floorballt, ahol első, második helyezéseket értünk el. Grundbirkózásban volt országos ötödik helyünk, a tollaslabdában harmadszor lettünk az ország legjobb iskolája B-kategóriában, kézilabdában is körzeti versenyeket nyertünk, emellett tollaslabdában a megyei és területi döntőt is mi rendeztük, ennek köszönhető, hogy én is itt lehetek és megnyertem ezt a díjat – tette hozzá a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola testnevelője.

Milák Kristóf, az Érdi Úszó Sport Kft. fiatal tehetsége nem érdemtelenül lett Pest megye legjobb utánpótláskorú férfi sportolója, hiszen az országos bajnokságokon és a nyári világversenyeken is sikert sikerre halmozott. Edzője, Selmeci Attila pedig a legjobb edzőnek járó elismerést vehette át.

– Ez az év karrierem legjobb éve volt, remélem, ezt fokozni is tudom – fogalmazott Milák Kristóf. – Kezdve a debreceni ob-n, ahol első lettem száz pillangón és már ott tudtam, hogy indulni fogok a felnőtt világbajnokságon. Először nem vártam igazán, nem éreztem, hogy úszhatok itthon egy világbajnokságon, inkább egy teherként gondoltam rá és úgy, hogy nem biztos, hogy sikerül, nem biztos, hogy helyem van a vb-n. Aztán sorra jöttek a versenyek, az ifi-Európa-bajnokság Izraelben, ahol 100 és 200 pillangót sikerült megnyerni, utóbbit egy elég jó idővel, 1:53,79-cel és váltóban is helyt tudtam állni – mondta Milák, majd úgy összegzett, eddigi pályafutása során már 4-500 éremnél járhat.

selmeci

– Úgy érzem, hogy egy edző teljesítménye a versenyzők teljesítményén keresztül kerül megítélésre. Idén az úszóink és Milák Kristóf, aki a frontemberünk olyan magasságokba jutottak el, amelyről korábban álmodni sem mertünk volna – kezdte Selmeci Attila. – Nemzetközi világversenyeken sikerült dobogóra állni, ifjúsági-Eb-ről és vb-ről is aranyérmekkel térhettünk haza. A legnagyobb rendezvényen, a budapesti felnőtt világbajnokságon a legjobbak között szerepelt 17 évesen és ezüstérmes lett 100 méter pillangón. Ifjúsági világrekordját többször megdöntötte, nem is tudom megmondani, hány csúcsot tart jelenleg. Azt hiszem ez alapján lett ő a legeredményesebb sportoló Pest megyében és mint az edzője, ezért is kerültem én is a kiválasztásra. De egy ilyen teljesítmény mögött mások munkája is benne van, Magó Gábor, Ördög Gábor, Szele Dávid, Németh Krisztina, Egerszegi Klára, Plagányi Zsolt munkája is benne van, szóval úgy érzem, ez az elismerés nem csak nekem szól, hanem a többi kollégának is – mondta.

Címkék