Kincskeresők a Marianumban

Szombat délelőtt tartotta idei első kincskereső foglalkozását a Marianum  Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. A végzős óvodások játékos foglalkozások keretében pillanthattak bele az iskola életébe, a szüleik pedig megismerkedhettek az iskola pedagógusaival, nevelő-oktató munkájával, illetve a beiskolázási tudnivalókkal.

Hasonló tartalmaink:

A Kincskereső foglalkozásokat a beiskolázás előtt álló gyerekek és szüleik részére rendezi az iskola. Egy foglalkozást már tartottak tavaly december 2-án (a Mikulás jegyében), és most, új év elején farsangi játszóházzal folytatódott a több alkalomból álló sorozat, amely iránt nagyon nagy volt az érdeklődés.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A kicsik többféle foglalkozáson vehettek részt: az egyik teremben körjátékokkal várták őket, máshol kézműves foglalkozással, farsangi kirakóssal.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Míg a gyerekek játszottak, a szülőknek Takácsné Tóth Noémi igazgatónő nyújtott tájékoztatást az iskoláról.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A következő Kincskereső foglalkozást február 24-én délelőtt rendezik. Az iskola nyílt napját március 20-án tartják, jelentkezni pedig április 11-12-én lehet a Marianum iskolába.

Az intézmény kéri azokat, akik gyermekükkel szeretnének részt venni foglalkozásaikon, jelezzék a titkarsag@marianum.hu címen.

plakát-2017

Címkék