Áldás a Marianumra

Ez az a nap, amit az Úr rendelt – énekelték a Marianum iskola diákjai szombat délelőtt. Nagy nap volt ez a nemrég megújult és gimnáziumi szárnnyal kiegészült intézmény életében: Spányi Antal megyés püspök áldotta meg az új épületszárnyat, valamint a felújított régi épületet, és celebrált szentmisét.  Az ünnepségen jelen volt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Tarnai Richárd kormánymegbízott, dr. Aradszki András országgyűlési képviselő és dr. Bács István alpolgármester is.

Hasonló tartalmaink:

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a szentmisét követő ünnepségen arról beszélt, hogy a pedagógusok és szülők fontos feladata, hogy a mozgás örömét átadják a gyerekeknek. Ahhoz, hogy egészséges legyen a lelkük, és az eszük is jól járjon, fontos, hogy a sport is jelen legyen az életükben – hangsúlyozta.

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott azt emelte ki: bár hetven éve annak, hogy 1948-ban az akkori szocialista hatalom bedarálta az egyházi iskolákat, most mégis itt állunk egy katolikus iskola ünnepségén.
– Sokakat foglalkoztat a kérdés: mi az egyházi iskolák titka? Miért van az, hogy ezekbe az iskolákba sokkal többen jelentkeznek? Meggyőződésem: van valaki veletek, gyerekek, az iskolapadokban – valaki, aki segít nektek. Higgyétek el ezt egy egyházi iskolás öregdiáknak, aki e nem látható osztálytársának jelenlétét és kegyelmét azóta is nap mint nap érzi. Legyetek büszkék arra, hogy katolikus iskolába jártok, arra, hogy ebbe az iskolába jártok – hangsúlyozta.

Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő köszönetet mondott a kormánynak, hogy hozzájárult az építkezéshez, a város önkormányzatának, a kivitelezőknek és az iskola közösségének, hogy türelemmel elviselték az építkezés nehézségeit.– Büszkén mondhatjuk mi, érdiek, hogy negyven év sanyargatás és elhallgatás után, a rendszerváltást követően az elsők közt ötlött fel az a gondolat, hogy a városban egyházi intézmény létesüljön. Ez az iskola az elmúlt huszonöt évben olyan mértékadó intézménnyé vált Érden, amit nem lehet megkerülni, és ami a város, a környező települések lakosságát szolgálja – hangsúlyozta a képviselő.

 

Dr. Bács István alpolgármester az ünnepségen arról beszélt: minél több felekezet minél több szolgáltatását tudják elérni, annál teljesebbnek érzik az életüket az érdiek.

– Ezért tartjuk fontosnak, hogy együttműködjünk, ezért nyitottuk meg nemrég a katolikus családi napközit, és dolgozunk azon, hogy egy új, a katolikus egyház által fenntartott óvoda jöhessen létre a Rozsnyói utcában. Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a református egyházzal is: már tervezik az óvodát a nekik felajánlott telekre. Terveink közt szerepel, hogy a város egyik ingatlanát Parkvárosban felajánljuk a katolikus egyház részére, templomépítés céljából. Kérem a kormány, és mindnyájuk támogatását, hogy meg tudjuk valósítani közös terveinket, amelyek a közösség egészét szolgálják – tette hozzá Bács István.

A megjelenteket Hajdu Ferenc atya is köszöntötte, utalva arra: pár óra, és megkezdődik az új egyházi év.
– Valami új kezdődik. Erre az új kezdetre, ami nem téglából, betonból épült, hanem a gyermek lelkében épül, is kérjük a püspök atya áldását – hangsúlyozta.

Takácsné Tóth Noémi iskolaigazgató az intézmény múltjáról, évtizedek megújító munkájáról, és a mostani átalakításról, hozzáépítésről beszélt az ünneplő közönségnek, és köszönetet mondott mindazoknak, akik a munkálatokban részt vettek. Mint hangsúlyozta: az új és a felújított épület lehetőséget ad arra, hogy ne csak a tudás gyarapodjon – az emberi test művelésében minden lehetőség és eszköz rendelkezésre áll, a krisztusi ember formálására is.

A Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium a Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásában működik. A régi szárny teljes energetikai korszerűsítésen esett át: kicserélték a tetőt, a nyílászárókat és az elektromos hálózatot, megújult az udvar, és belső átalakításokat is végeztek. A munkálatokkal párhuzamosan felépült az új szárny is, ahol tornacsarnok, ebédlő és a gimnazisták tantermei, valamint odakint egy sportudvar kapott helyet.


(Fotó: Boros Sándor)

Címkék