Marianum: mindent a beiskolázásról

Felvételi tájékoztatót tartott hétfőn a nyolcadikos diákoknak és szüleiknek a Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium. Az érdeklődők nemcsak a felvételi eljárásról és az intézményről tudhattak meg bővebb információkat, hanem kérdéseket is feltehettek, és bejárhatták az új épületszárnyat. Tekintse meg képgalériánkat az új szárnyról!

Hasonló tartalmaink:

Az iskolát, az intézmény által nyújtott lehetőségeket Takácsné Tóth Noémi mutatta be a szülőknek és a diákoknak. Elmondta, hogy a tavalyi tanév végéig a Marianum nyolc évfolyamos általános iskolaként működött, és szülői kezdeményezésre, fenntartói döntéssel idén szeptembertől gimnáziumi osztállyal bővült.

A régi épületet, hogy a gimnáziumi tagozat elindulhasson, bővíteni kellett: a fenntartó Székesfehérvári Egyházmegye beruházási tervének köszönhetően 2017-18 között megépült az Edit utcai telephelyen az 1664 négyzetméteres új épület, tornacsarnokkal, nagy ebédlővel, a gimnáziumnak helyet adó tantermekkel és külső sportpályákkal. A létesítményt a szülők és a diákok is megtekinthették – egyelőre még üresen, ugyanis a gimnazisták várhatóan az őszi szünet után veszik csak birtokba. Addigra a bútorok is megérkeznek a most még üres tantermekbe.

Takácsné Tóth Noémi a jövő tanévben induló osztállyal kapcsolatban elmondta: a gimnáziumi osztályt idegen nyelvi specializációval indítják. Az első idegen nyelvet a 9. és 10. évfolyamon heti öt, a 11. és 12. évfolyamon heti négy, a másodikat gimnáziumi tanulmányaik során végig heti négy órában tanulják a diákok. (A két nyelv az angol és a német). Az első idegen nyelv esetében az iskola célja, hogy a diákok le tudják tenni a középfokú – azaz B2 – nyelvvizsgát, sőt, akár ennél magasabb nyelvi szintre jussanak. A nyelv mellett a matematikát is magasabb óraszámban tanulják a diákok, és – egyházi iskoláról lévén szó – a felekezet szerinti hittanórákat is beépítették az órarendbe.

A német nyelvű csoport felvételi létszámkerete 17 fő, és ugyanennyi az angolé is. Felvételizni nyelvből nem kell:  a központi írásbelit írják meg meg a diákok magyar nyelv és irodalomból, valamint matematikából, és ezt követően kerül sor a szóbeli elbeszélgetésre (ez nem vizsga). Az iskola a 9. évfolyamra jelentkezőknek központi írásbeli vizsgát szervez január 19-én, 10 órától. A kiértékelt feladatlapokat január 25-én, 8 és 16 óra között tekinthetik meg a diákok. Az eredményt tartalmazó dokumentumot (értékelő lapot) február 7-én, 8 és 15 óra között vehetik át.

A tanulói jelentkezési lapok beadási határideje február 18.. A lap mellé be kell nyújtani az általános iskolai eredményt igazoló dokumentumot (7. év végi és 8. félévi értesítő másolata), valamint egy fényképes motivációs levelet, nem a gyerek, hanem a szülő tollából. Kérik még csatolni a gyermek keresztlevelét, és az értékelő lap másolatát.

A szóbeli egy ismerkedő beszélgetés lesz, a benyújtott motivációs levél alapján. Ennek időpontja február 26. A jelentkezők felvételi jegyzékét március 18-án függesztik majd ki,  április 12-én az ideiglenes felvételi névsort teszik ki, míg hivatalos eredmény április 30-án lesz.

Az ÉrdMost megkérdezte a jelenlévő diákokat, miért ebben az iskolában szeretnének továbbtanulni. Evelin  Martonvásárról érkezett; mint elmondta: sok jót hallott az iskoláról, és hívő katolikus lévén ide szeretné elsőként beadni a jelentkezési lapját. Hozzáfűzte: az is tetszik, hogy itt emelt óraszámban tanulhatja a nyelvet.

Petra és családja hamarosan Érdre költözik. Egyik ismerőse jár a Marianum kilencedik osztályába, ő ajánlotta ezt az iskolát. Petra számára az a fontos, hogy jók legyenek a tanárok és az osztályközösség, és fontos szempontnak tartja azt is, hogy ne kelljen bejárnia Budapestre.

 

Címkék