Már Érden is vigyáznak ránk a zebrazászlók

Eddig is úgy gondoltuk, ezután pedig végképp bebizonyosodott, hogyha valaki jól használja a közösségi oldalakat, akkor abból nagyon jó kezdeményezések születhetnek. Tavaly a szabad fogas akcióval kabátokkal segítették a hidegben a rászorulókat, néhány hete enni-adok dobozt szereltek fel Érdligeten a civilek, most pedig zebrazászlókkal vigyázzák a gyalogosbiztonságot. Mindhárom kezdeményezés önkéntes alapon a Facebookon született.

Hasonló tartalmaink:

A sajtóban néhány hete kapott hírt, hogy először Gödöllőn, majd Diósdon szereltek fel gyalogosátkelőket zebrazászlókkal. Ezek tulajdonképpen fényvisszaverő mellényekből varrt háromszögek egy erősebb fa nyélre rögzítve, aminek az a lényege, hogy a kézbe véve láttassa a gyalogost, aki szeretne átkelni egyik oldalról a másikra. Mert bizony nagyon sok olyan zebra van Érden is, ahol nincs lámpa, viszont a nagy közúti forgalom miatt szinte lehetetlenség átmenni az úton. A zebrazászlóknak az a célja, hogy az autósok már messziről észrevegyék, hogy valaki áll az út szélén. Ahol már régebb óta vannak ilyenek, ott az a tapasztalat, hogy könnyebben át tudnak kelni a gyalogosok.

btyAz ötlet néhány érdi közösségi oldal felhasználónak is nagyon megtetszett, így először különböző csoportokban puhatolóztak, hogy ki áldozna rá pénzt és időt, hogy Érdre is kihelyezhessék a zászlókat. Miután két tucatnyian lelkesen álltak a dologhoz, létrehoztak egy nyilvános csoportot, ahol megbeszélték, hogy ki tud láthatósági mellényt venni, ki járul hozzá faanyaggal, ki tud varrni, ki tud PVC csövekből tartót csinálni, s ki tudja majd kihelyezni. Miután ezzel megvoltak, három helyszínre (Fehérvári út 34., Kossuth Lajos utca 84., Riminyáki út 49.) fel is szerelték a zebrazászlókat, úgy, hogy a gyalogosátkelő mindkét oldalára került a tárolóból, hogy legyen hova biztonságba helyezni a zászlót, ha már nem kell. A tartókon egyébként használati utasítás is van, így ha valaki nem tudja, hogy mik azok a zászlók, pillanatok alatt megérti, hogy mi a dolga vele gyalogosként. A civilekből alakult csoport célja, hogy a főbb közlekedési útvonalak mentén minden járdához ki tudjanak helyezni zebrazászlókat, ezért ehhez további támogatókat, lelkes önkénteseket várnak, de a javaslatokat is szívesen fogadják, hogy hol legyen a következő zebra, amit felszerelnek. Csatlakozni a Facebookon lehet a Zebrazászlók Érden nevű nyilvános csoporthoz.

Így működik a gyakorlatban a zebrazászló:

 

Címkék