Közel 700 érdi baba született tavaly is

Hasonlóan a 2016-os adatokhoz, tavaly is közel 700 kisbaba született érdi családba, pontosan 669 gyermek. Az országos átlaghoz képest kevesebb volt  a koraszülöttek száma, még a tavalyi aránynál is jobb. A statisztikák szerint a védőnők hatékony felvilágosító munkájának köszönhetően az újszülöttek több mint felét legalább fél évig szoptatják.

Hasonló tartalmaink:

2017-ben Érden 669 gyermek született, sajnos volt egy halvaszületés is, azonban a koraszülöttek száma csak 38 (5,7 %) volt, ami országos összehasonlításban alacsony, és az országos tendenciának megfelelően még a tavalyi aránynál is jobb (2016-ban 6,8 % volt).

Öt esetben otthonszülésre került sor, ebből négy volt tervezett. A védőnők hatékony felvilágosító munkájának köszönhetően országos viszonylatban is kiemelkedő városunkban a szoptatási arány. Az újszülöttek 60 %-át legalább 3 hónapig, 52 %-t fél évig, 50%-t pedig 12 hónap után is szoptatják.

A területi védőnői gondozásban 3.607 családot tartanak nyilván, a 0-6 éves gondozott gyermekek száma 4.461 volt. Ebből szociálisan veszélyeztetett volt 113 gyermek. A státusvizsgálatok rendben megtörténtek, az 1 éves 99,7 %-ban, a 6 éves 97,9 %-ban teljesült.

Érd a családbarát város

Tavasszal átadják a Fácán közi óvodát, amelyet az önkormányzat a régi óvoda mellé épített a Pintyőke utca sarkán, de a parkvárosi óvoda is nagyon jól áll, már a szigetelést rakják a szakemberek tájékoztatott korábban Dr. Bács István alpolgármester. A városvezető arról is beszámolt, hogy idén három új játszóteret is átadnak Érden. Hamarosan felújítják a a Kisfenyves Óvodát, ahol energetikai korszerűsítések, nyílászáró csere, hőszigetelés és tetőcsere valósul meg, de a Tündérkert és a Tállya utcai óvoda is kap 40-40 millió forint fejlesztési támogatást, amit energetikai korszerűsítésre fordítanak.

- Érd családbarát város, kezdve a kört a babaprogrammal és bezárva az ifjúsági önkormányzattal. Arra törekszünk, hogy az itt élő fiatalok és gyermekeik megtalálják számításaikat az otthonukban – húzta alá az alpolgármester.

(fotó: internet)

Címkék