Amit tudni akarsz az internetről…

Ma van a Biztonságos Internet Nap. Az unió Safer Internet Program akciótervének keretein belül ma már a világ közel 130 országában, köztük az Európai Unió mind a 28 tagállamában megrendezik ezt az eseményt, amit mindig az adott év második hónapjának második hetének második napján tartanak. A Gárdonyi iskolában már hagyomány, hogy előadásokkal programokkal készülnek erre a napra; idén diákok beszéltek gimnazista társaiknak a biztonságos internethasználatról.

Hasonló tartalmaink:

Bár a szülők leginkább az internetes zaklatástól félnek, gyermekeinkre pont ugyanazok az internetes “csapdák” leselkednek, mint a felnőtt korosztályra: adathalászok, kamu oldalak és profilok, linkvadász körlevelek. A Biztonságos Internet Napon ezekre hívták fel társaik figyelmét a Gárdonyi iskola gimnazista diákjai.

Mint Pintérné Bernyó Piroska igazgatónő elmondta, a fiatalok maguk állították össze a prezentációjuk programját, ők gyűjtötték össze az anyagot is. Munkájukban Pintér Imre rendőr alezredes, bűnmegelőzési tanácsadó segítette őket, aki maga is felhívta a gyerekek figyelmét pár fontos dologra az internetezéssel kapcsolatban. Többek közt elmondta, hogy aki napi fél óránál többet internetezik – no nem munkából, hanem szórakozásból –, annál már kialakulhat a függőség.

A szakember az ÉrdMostnak elmondta: problémát jelent, hogy a gyerekek álprofilokkal lépnek be a közösségi oldalakra, a valósnál idősebb életkort megadva, így a szolgáltatók beépített szűrői nem tudnak működni, és megjelennek a gyerekek előtt a nem kívánt tartalmak is. Sok a vásárlással kapcsolatos visszaélés, és előfordul zaklatás is – ami azért is veszélyes, mert nem egy megadott időre (például amíg a gyerek iskolában van) korlátozódik, hanem a nap 24 órájában tarthat.

A gyerekek egyébként gyakran nincsenek tisztába az alapvető internetezési szabályokkal: lefotózzák egymást, majd a képet megosztják egy csoportban vagy közösségi oldalon, az illető tudta nélkül – amit persze nem lehetne.  Az interneten ugyanis csak úgy tehetjük közzé valakinek az arcképét, ha az ehhez hozzájárul, tizennégy év alatti gyermek esetében pedig a szülő hozzájárulása szükséges.

 

Címkék