Egy falatnyi iskola

Iskolakóstolgató rendezvényt tartottak hétfőn a Kőrösi iskolában. A gyerekek a játékos foglalkozásokon megismerkedhettek a leendő elsős tanító nénikkel, labdáztak, kézműveskedtek, számoltak, játszottak egy-egy negyedórában. A Kőrösiben jövőre is négy első osztály indítását tervezik, több újdonsággal.

Hasonló tartalmaink:

Az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában minden esztendőben iskolanyitogató foglalkozásokkal várják a nagycsoportos óvodásokat. Idén labdás, drámajátékos, számolós, kézműveskedős, éneklős foglalkozásokat rendeztek a gyerekeknek a leendő elsős tanító nénik.

Mint Gaál J. Attiláné igazgatóhelyettes érdeklődésünkre elmondta, a jövő tanévben is négy első osztályt szeretnének indítani, ezek egyike ének tagozatos. A zeneiskolai meghallgatást várhatóan március 21-én tartja majd az iskola.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

– Terveink szerint egy másik elsős osztály fele részt venne a Sakkpalota képességfejlesztő oktatási programban, a másik fele játékos formában ismerkedne egy idegen nyelvvel. Egy harmadik első osztályban pedig a labdajátékokkal foglalkoznánk kiemelten. Ezek azonban még tervek – hangsúlyozta az igazgatóhelyettes.

Aki elmulasztotta a tegnapi iskolanyitogatót, még pótolhatja, hiszen március 13-án is tartanak egy játékos rendezvényt az iskolába készülő gyerekeknek – ide azokat is várják, akik a február 20-ai alkalmon is részt vettek.

Címkék