Ellentétes félidők

A szünetben még két góllal vezetett, de a fordulás után nem bírt a remeklő házigazdával az Érdi VSE, amely 2–0-ról kapott ki 5–2-re a Duna Aszfalt Tiszakécske VSE vendégeként a bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzésen.

Hasonló tartalmaink:

Rossz főpróba, remek előadás? Remekül kezdte utolsó téli edzőmeccsét az Érdi VSE, amelynél már csak a hét közben vakbélgyulladással műtött Pál Szabolcs nem volt bevethető. A találkozó tizenegyedik percében Melczer Vilmos egy jobboldali szabadrúgást remekül tekert a rövidbe, megszerezve ezzel a vezetést. Sőt, a folyatásban is több ígéretes lehetőség adódott a vendégek előtt, de a második érdi gólra negyvenöt percet kellett várni, amikor Melczer Vilmos váltott gólra egy tizenegyest (0–2).

A fordulás után azonban Polyák Pál egy jobboldali akció után szépített. Sőt, szűk egy óra játék után Kardos Norbert büntetője után egyenlített is a vendéglátó. Kertész Ferenc ugyan jó irányba mozdult, de nem tudott védeni.

Ezt követően szinte sort cserélt Limperger Zsolt. A hazaiak pedig Puskás Zoltán találatával átvették a vezetést, sőt, nem sokkal később egy újabb tizenegyes után hamar növelhették volna előnyüket, de játékosuk csúnyán fölérúgta a tizenegyest.

A hajrában azonban a kinyíló érdiek kapuját előbb Horváth Bence, majd Takács Krisztofer is bevette, így Limperger Zsolt csapata elszenvedte első, s egyben utolsó vereségét a téli felkészülés során.

– Nem volt ez rossz. Az első hatvan percben teljesen rendben voltunk. Ennyit számít, hogy ellenfelünk erős, húsz fős masszív kerettel rendelkezik, ez nem nagyon mondható el rólunk, ezért is mondjuk, hogy egységes társaság a miénk, de a sérülések, eltiltások nagyon meg tudnak tizedelni minket, de nincsen semmi gond. Én az első hatvan percből indulok ki, ami nem volt rossz. Nem szabad elfelejteni, hogy egy nagyon erős csapattal játszottunk, amely fel akar jutni és erősített is, szóval jó kis felmérő volt ez – értékelt Limperger Zsolt.

Az Érdi VSE legközelebb március 3-án, 14.30-kor lép pályára, amikor az NB III Nyugati csoportjának tizennyolcadik fordulójában Pasaréten játszik a Pénzügyőr SE vendégeként.

Felkészülési mérkőzés
Duna Aszfalt TVSE–Érdi VSE 5–2 (0–2)
TVSE: Helesfay– Oláh M., Ludánszki, Kardos, Polyák – Kocsis G., Szabó László, Juhász L., Tölgyesi – Puskás Z., Kirchner.
Csereként pályára léptek: Ludányi P., Zámbori, Bartucz, Mihály D., Horváth Bence, Takács Krisztofer, Szabó Dávid
Vezetőedző: Szabó István

Érdi VSE: Kertész F. – Kárász, Bozsoki, Csiszár, Németh G. V. – Kónya B. – Balázsovics, Koós, Pallagi, Melczer – Kelemen P.
Csereként pályára léptek: Borek (kapus), Kalmár, Pintér N., Hegedüs N., Tárkányi, Füzér, Ebedli, Ország
Vezetőedző: Limperger Zsolt

Gólszerzők: Polyák (51.), Kardos (58. – tizenegyesből), Puskás Z. (67.), Horváth Bence (81.), Takács Krisztofer (84.), ill. Melczer (11., 45. – a másodikat tizenegyesből)

Címkék