Még több család élhet a CSOK-kal

Egyszerűbbé és olcsóbbá válik a családi otthonteremtési kedvezmény igénylése, és még több családnak válik elérhetővé a támogatás – közölte Simó Károly, az Érdi Fidesz szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján, melyen többek között a CSOK rendeleteinek tegnap megjelent és március 15-től hatályos módosításait ismertette. Aláhúzta, ha a kormány a választáson újra lehetőséget kap, megtartja és bővíti az otthonteremtési programot.

Hasonló tartalmaink:

Simó Károly ismertette, hogy nemcsak országosan, de Érden is szemmel látható, hogy látványosan megsokszorozódott az építkezések száma a CSOK-nak köszönhetően. Hozzáfűzte, a CSOK már 68 ezer család otthonteremtését segítette 189 milliárd forint összegben.

- A jövőben az igénylőknek kevesebb dokumentumot kell beadniuk, rövidülnek az ügyintézési határidők és már a megkezdett lakásbővítésekre is lehet támogatást kérni. Az újdonságok között szerepel a korábban már bejelentett nyilatkozati elv. Ennek révén egyszerű esetben ötféle dokumentumra (személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya, tb-jogviszony igazolása, adásvételi szerződés vagy építkezés esetén elektronikus építési napló) lesz csak szükség, amellett, hogy az igénylő büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik, hogy jogosult a támogatásra. A bankoknak márciustól 30 napon belül el kell bírálniuk a lakásvásárlási ügyeket és 60 napon belül az építkezéseket. A külföldről hazatérő magyarok is igényelhetik a vissza nem térítendő milliókat, bevezetik a nyilatkozati elvet, adóstársként pedig szülőt vagy más közeli hozzátartozót is be lehet majd vonni a hiteligényléshez. Fontos, hogy az adásvétel napjától számított eddigi 120 helyett 180 napig be lehet nyújtani a csok iránti kérelmet. Március közepétől nem lesz időbeli határa a kedvezményes hitel folyósításának, míg korábban hat hónapon belül meg kellett kezdődnie a kiutalásnak – ismertette az Érdi Fidesz szóvivője.

A sajtótájékoztatón szó volt arról is, jelenleg az egyetlen kormányképes erő a FIDESZ-KDNP pártszövetség. Simó Károly azt mondta, vannak akik külföldről abban érdekeltek, hogy káosz legyen, hogy Magyarország ne tudja határozottan képviselni a magyarok érdekeit. Ezért nem sajnálnak pénzt, kapcsolatokat, médiafigyelmet fordítani arra, hogy meggyengítsék Magyarországot. Aláhúzta: ”van mit veszíteni! – az eddig elért eredményeket.” – A kampány sűrűjében már elkezdtek szivárogni az ellenzéki pártok tervei: megemelnék a személyi jövedelemadót, eltörölnék a KATA-t, terheket raknának a kisvállalkozókra. Láttuk már, hogy a baloldal 2002-2010 között felelőtlen gazdaságpolitikával a tönk szélére sodorta az országot, most is a régi reflexeik jönnek elő, most is felelőtlenül ígérgetnek mindent, akkor is ha nincs rá fedezet.

Az Érdi Fidesz szóvivője szerint a választás fő tétje továbbra is a bevándorlás kérdése, Magyarországon és az egész Európai Unióban is ez a legfőbb kérdés. Hozzátette: „láttuk már, mi történik akkor, amikor illegális migránsok tömegei elárasztanak egy országot, láttuk ezt a déli határnál három évvel ezelőtt, láttuk ezt a Keleti pályaudvarnál”. – Az áprilisi országgyűlési választás fő tétje az, hogy meg tudjuk-e őrizni a hazánkat magyar országnak, ha ugyanis az ellenzék hatalomtecnikusai alakítanának kormányt, bevándorlóországgá tennék Magyarországot.

- A mi közösségünknek soha semmit nem adnak olcsón vagy ingyen, tehát mi csak úgy, véletlenül vagy szerencse révén, vagy a többiek gyengesége miatt sosem nyertünk választást. Ha mi nyerni akarunk, akkor a mi közösségünknek kétszer-háromszor annyi erőt kell mozgósítani, mint az ellenfeleinknek, ez most is így van, kettőzött erővel kell dolgozni, ez a tanulság. Ezért arra hívunk mindenkit, hogy támogasson; segítsen minket, mert most kettőzött erővel kell azon dolgoznunk, hogy az üzeneteink eljussanak a választókhoz, hogy mindenkit meg tudjunk győzni arról, hogy április 8-án el kell menni szavazni, s a Fidesz-KDNP-t kell támogatni, azért, hogy Magyarország magyar maradhasson.

Simó Károly kiemelte, szembe kell nézni az ellenfelekkel, és el kell hárítani azt a veszélyt, hogy azok kapjanak támogatást, akik bevándorlóországgá alakítanák az országot és visszafordítanák az elért eredményeket. Aláhúzta ismét: a választás tétje, hogy  erős nemzeti vagy zsarolható bevándorláspárti kormány alakul-e tavasszal. – Kérem, az érdieket, támogassanak minket, hogy a Fidesz-KDNP meg tudja védeni az országot!

Szó esett arról is, hogy 2010 óta megduplázódott az ápolók átlagkeresete, és a 2018-as költségvetésben 546 milliárd forinttal többet fordít a kormány egészségügyre, mint a baloldal az általa utoljára benyújtott költségvetésben. Több lépcsőben 53 százalékkal emelkedett az egészségügyi szakdolgozók bére és 2016 és 2019 között összesen 65 százalékkal nő. Példaként említette hogy 2010-ben egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező OKJ-s végzettséggel rendelkező, E7 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete 172 ezer forint volt, ma ez 343 ezer forint. 2010-ben egy 4-6 éves jogviszonnyal rendelkező OKJ-s végzettségű E2 fizetési osztályba sorolt ápoló átlagkeresete 159 ezer forint volt, ma 309 ezer forint. Hangsúlyozta: a fentiek mellett nincs olyan egészségügyi szakdolgozó, akinek januárban, vagy a mostani béremeléssel ne nőtt volna a bére. Megjegyezte azt is, hogy a szakorvosok bére az elmúlt két évben 207 ezer forinttal nőtt.

Végül, helyi ügyekre kitérve azt mondta: az érdiek érdeke, hogy Aradszki András képviselje őket az országgyűlésben, hiszen a fejlesztési pénzek tekintetében soha nem volt ilyen mértékű támogatás a kormány részéről, mint amióta az NFM energiaügyekért felelős államtitkára a képviselő a térségben. Ugyanakkor van még teendő, nincs befejezve a munka, s véleménye szerint Érd akkor tud tovább fejlődni - az útfejlesztési program akkor tud folytatódni - ha rend van az országban, és Magyarországnak erős, nemzeti érdekeket képviselő kormánya van. Kiemelte: amit Aradszki András eddig ígért, azt teljesítette és a fejlődés akkor tud folytatódni, ha továbbra is ő lesz Érd országgyűlési képviselője.

Címkék