Jótékonysági koncert a kárpátaljai oktatásért

Az ukrajnai magyar nyelvű oktatás ügyének  támogatása volt a célja annak a jótékonysági gálaműsornak, amit a napokban rendeztek a Vörösmarty gimnáziumban. A tantestület harminchat tagja négynapos szakmai úton vesz részt Kárpátalján; a Nagyberegi Református Líceumot nemcsak szakmailag, hanem anyagilag is megpróbálják segíteni.

Hasonló tartalmaink:

Mint Szilasné Mészáros Judit intézményvezető az Érdi Televíziónak elmondta, egy nyertes pályázatnak köszönhetően egyébként is meglátogatták volna a kárpátalján található Nagyberegi Református Líceumot, de az utóbbi hónapok közéleti-politikai eseményei kapcsán úgy érezték, hogy jó lenne nem üres kézzel utazni.

A Gimnázium tavaly sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Határtalanul! program keretében, így a tantestület harminchat tagja négynapos szakmai úton vehet részt Kárpátalján. A látogatás ugyan eredetileg is hasznosnak ígérkezett, de a Magyarországon is nagy felháborodást kiváltó, múlt ősszel elfogadott ukrán oktatási törvény miatt az iskola vezetése úgy gondolta, hogy nemcsak szakmailag, hanem anyagilag is megpróbálják segíteni a meglátogatandó tanintézményt.

Ezzel a szándékkal rendezték meg a jótékonysági gálaestet, amelyen az gimnáziumhoz kötődő kulturális együttesek zenés-táncos produkcióit tekinthette meg a közönség, egyúttal pedig adakozhatott a nemes ügy érdekében.

Címkék