Hogyan lehet lelkileg felkészíteni a gyereket az iskolára? Kell-e otthon feladatlapokkal fejleszteni, hogy iskolaérett legyen? Nyomjuk-e be már hat évesen angol vagy sporttagozatos osztályba? Nyer-e valamit a gyerek, ha még egy évig húzzuk az időt az oviban? Kollár Katalin pszichológust kérdeztük az iskolaválasztásról, aki egy mindenki számára alkalmazható ötletet is adott, hogyan készítsük fel a gyereket az iskolára. Vagy épp az életre.

Hogyan élik meg a kisgyermekek a váltást az óvodából az iskolába?

Attól is függ, a szülő hogyan áll hozzá. Nagyon fontos bátorítani a gyermeket. Jó ha tudja: bármi történik, mi mindig mellette leszünk. Segíthet, ha pozitív történeteket mesélünk a mi gyermekkorunkból, a mi iskolánkról. Ezek azért is jók, mert amellett, hogy képet kaphat az iskoláról, közben gyökereket is adhatunk a gyermeknek, amire majd felnőttként jó lesz visszaemlékeznie. Elsődlegesen a szülő az, aki felkészítheti őt az iskolára. Nem három hónap alatt, ez évek folyamata. A szülő a személyiségével tud hatni a gyermekre, ugyanúgy, ahogy a pedagógusok  is. Nem baj, ha érzi a gyerek: bizony, mi is izgulunk, hiszen ez mérföldkő az ő életében és a mi életünkben is. Mégis együtt megcsináljuk: elmegyünk, választunk táskát, tanszereket, tornazsákot. Ezek olyan kis dolgok lehetnek, amelyek segítenek eloszlatni a bizonytalanságot az iskolával kapcsolatban.

Mégis, stresszel vagy kíváncsisággal tölti el inkább a gyereket a váltás gondolata?

Ez a gyerektől, a gyerek temperamentumától is függ. Nyilván egy új helyzetbe kerül, és ezt mindenki érzi, mert az iskolai elvárás más, mint egy óvodai lét. Azt a gyereket, aki szorongóbb, jobban oldani kell. Aki kihívásnak veszi, ő könnyebben átlendül.  A szülő ismeri legjobban a gyermeket, ő tudja, hogy melyik iskola, sőt, melyik tanító passzol a leginkább a gyermekéhez. Azt szoktam tanácsolni, hogy ne iskolát válasszanak, hanem tanító nénit vagy tanító bácsit, mert a gyerek vele fog együtt dolgozni, együttműködni évekig.

Hogyan passzol?

Azt látni, érezni lehet, például az iskolalátogatáskor: ahogy a gyerek bemegy a terembe, ahogyan viselkedik. Jó, ha nem feszeng, nem ásítozik, oldott és jókedvű. Lehet látni, hogy valakinek a személyisége megfogja-e azt a gyermeket vagy sem. Nem azért, mert van rossz személyiség és jó személyiség, hanem azért mert különbözőek vagyunk. Valakinek bátorításra van szüksége, valakinek humorra, lazaságra, valakinek pátyolgatásra. Látható, hogy a gyerek milyen lelkiállapotban jön el az ilyen iskolakóstolgatókról.

Még milyen szempontokat tanácsol, hogy vegyenek figyelembe az iskolaválasztás előtt álló szülők?

 Ha iskolát választanak, akkor azt szoktam tanácsolni, menjenek fel a honlapjára, és nézzék meg, merre orientálódik az iskola. Ha főleg verseny, versenyeredmény van fent, akkor lehet tudni, hogy ennek az iskolának ez a profilja, ha sok, például kirándulással kapcsolatos kép van fenn a honlapon ( a kettő persze nem zárja ki egymást), akkor arra is lehet gondolni, hogy itt esetleg valami más, akár a környezeti nevelés a hangsúlyos. Érdemes megnézni a házirendet, és elolvasni a pedagógiai programot is.

Jó, ha hatévesen már eldöntjük, hogy mit tanuljon emelt számban egy tagozatos osztályon?

Van olyan gyermek, akinek fontosak a kihívások. Érdekli például a matematika, vagy az idegen nyelv. De azért, mert a szülőnek van egy elképzelése, hogy ő mit szeretne a gyerekből kihozni, az nem biztos, hogy passzol a gyermek fejlettségi szintjéhez, képességeihez. Ami nem baj, lehet, hogy ő egy később érő típus, de ezt mindenképpen figyelembe kell venni, ha iskolát választunk. Ha azonban valami érdekli, akkor érdemes megkínálni a lehetőségekkel, hogy abban később elmélyülhessen. Már óvodás korban is. Nem jó, ha sok foglalkozásra jár a gyerek, viszont ha látjuk, hogy valami tényleg felkeltette az érdeklődését, érdemes rásegíteni. Játékosan sokminden fejleszthető, nyilván kell hozzá egy egészséges érdeklődés, kíváncsiság a gyerek részéről.

Viszonylag sok nagycsoportos ovis gyerek marad idén is még egy évig az óvodában. Előnyükre válhat ez?

Megint csak a gyerektől függ. Hat-hétéves korban általában beérik a gyerek az iskolára. Nemcsak fizikailag, pszichésen kell beérnie, fontos a szociális érettség is. Ez egy többtényezős dolog. Valamikor egy nyár alatt is ugrásszerű változások lehetnek. Ha bizonytalanok a szülők, beszéljenek szakemberekkel, például óvodapedagógussal, pszichológussal, fejlesztőpedagógussal vagy vigyék el iskolaérettségi felmérésre a Pedagógiai Szakszolgálathoz. Az ott elvégzett vizsgálat is nagyon jó támpontot adhat a szülőnek. Az biztos, hogy az iskolai elvárások magasak, az is biztos, hogy nagyon sok tanító van, aki szívvel-lélekkel és a személyiségével dolgozik, próbál segíteni. Szülőként sosem direkt feladatlapokkal kell az óvodás gyereket bombázni otthon. Ehelyett játsszunk vele, meséljünk neki! Iskola előtt álló gyerekeknek ajánlom például Szepes Máriától a Pöttyös Panni az iskolában című könyvet, vagy Janikovszky Éva: Már iskolás vagyok! című könyvét. A szülőknek pedig az Iskolába készülök című kiadványt, ami nagyon jó gyakorlati kézikönyv szakemberek –  például pszichológus, fejlesztő pedagógus, logopédus, óvodapedagógus -  írásaival, hasznos tanácsaival.

Ma mintha kicsit túlmisztifikálnánk ezt a témát, vagy régebben is így volt ez az iskolaválasztás előtt?

Régen más volt. Lassabb volt az élet. A gyereknek volt ideje gyereknek lenni. Nekik a játszótér volt a fejlesztő torna, sokat hintáztak, mászókáztak.  Az iskola is változott, nőtt a követelmény is.  Mi, felnőttek is változtunk. Elvárosiasodtunk, rohanunk, stresszelünk. Nagyon kevés gyereket látok igazán, önfeledten játszani. Pedig az az alapja mindennek: a szabad játék, a társak, a barátok, hogy megtanuljam: hol a helyem a különböző csoportokban. Régen neveltek a többiek, tanítottuk egymást. Most sajnos gyakori bébiszitter a tévé és a különböző technikai eszközök. Számos probléma adódhat ebből. Amikor hazajön a szülő, persze, fáradt, megannyi más dolga akad. Mégis jó lenne tudatosítani, hogy most igenis leteszem a telefonomat, lelassulok, mert most csak mi vagyunk, együtt vagyunk, beszélgetünk, elmondjuk, hogy kinek hogy telt a napja. Mert ezek a dolgok azok, amikből a gyerek is tanul, feltöltődik, és amikhez később vissza fog nyúlni. Ez is egy módja a fejlesztésnek. Ez is felkészítés az életre.