A trónok harcán túl is van sorozat

Habár az előbbi utolsó évadára még egy évet várni kell, idén is van és lesz számos más remek sorozat. Kicsit más műfajban és stílusban talán. Viszont fergetegesek, érdemes hát belekukkantani ezekbe is.

Hasonló tartalmaink:

A híd IV. (utolsó) évad – Szomorú hír a sorozat rajongóinak, hogy a nagy sikerű svéd-dán sorozat immár végérvényesen véget ért,  Svédországban bemutatták a 4. évad utolsó részét is. Ha valaki nem ismerné a sorozatot: A híd 1. évada a Dániát Svédországgal összekötő Öresund híd közepén megtalált holttesttel vette kezdetét annak idején 2011-ben, hogy Saga Norénnal, a svéd,  Asperger-szindrómás, zseniális nyomozóval – Sofia Helin előadásában – meghódítsa az egész világot. És habár a 2. évad kissé megfáradt, a másik főszereplő, a dán nyomozótárs, Martin (Kim Bodnia játszotta) távozott a sorozatból, és a 3. évadba új lendületet vitt egy teljesen új szál, az új nyomozótárssal, Henrik Sabroe-val (Thure Lindhardt). A negyedik évad első részében a bőrnadrágos nyomozónőt a börtönben találjuk rabként – anyja megöléséért ítélték el -, egykori nyomozótársa nélküle lezárta meggyilkolt felesége és eltűnt gyerekeinek aktáját, és közben újabb holttestet találnak a híd alatt. Minden adott tehát, hogy újból 10 részt végigizgulhassunk, míg hőseink próbálják kibogozni saját életük és a gyilkosságok (mert persze megint sorozatgyilkossal van dolguk) szövevényes szálait a svéd és dán nagy szürkeségben, ahol állítólag a világ legboldogabb emberei élnek. És az utolsó évadban végre az is kiderül, hogyan került a Porsce 911 Sara tulajdonába. Érdemes hát megnézni.

Amíg kijön a 2. évad, addig egy gyors újranézés sosem árthat a Mindhunter, A szolgálólány naplója és a Hatalmas kis hazugságok esetén sem. Aki pedig ezeket eddig kihagyta volna, nos, most még nem késő behozni a lemaradást!

Gyilkos elmék akció nélkül – avagy: Mindhunter: azoknak kötelező, akik elvannak akciók nélkül is, akiket leköt, ha nem a gyilkosok kiléte után kell nyomozni, hanem azért, hogy mi vezette őket a tettükhöz. A 10 részből álló sorozat igaz történetet dolgoz fel, azt mutatja be, hogyan hozták létre a hetvenes években az FBI viselkedés tudománnyal foglalkozó csoportját. A két főszereplő nyomozó interjúkat készít sorozatgyilkosokkal (a dialógusokat valós beszélgetések alapján írták), így próbálnak belemászni a gyilkosok elméjébe. Olyan sorozat, aminek kicsi időt kell hagyni, viszont amikor belelendül, onnantól magával rántja a nézőt az utolsó rész utolsó percéig- köszönhetően a thriller nagy mesterének, David Finchernek is, aki rendezőként és producerként is jegyzi a sorozatot.

mindh

Áldassék a gyümölcs! – azaz A szolgálólány meséje: Amerikában április 25-én kezdődik a 2. évad, ami (a készítőkön kívül) mindenki számára megjósolhatatlanul alakul majd, hiszen az 1. évad teljes egészében Margatret Atwood regényén alapult, és az az utolsó résszel ki is fújt. Mindenesetre az írónő megint csatlakozott a kreatív stábhoz, és részt vett a forgatókönyv írásában. A szexuális rabszolgaságot vallási köntösbe bújtató, disztópikus világban játszódó történet főszereplője, Offred (Elisabeth Moss) próbál folyamatosan lázadni, úgy, hogy most már nem csak a saját életéért, de két gyerekéért is felel. Sokan visszatérnek az 1. évad szereplői közül, láthatjuk majd Nick-et, Waterfordékat, Luke-ot és Moira-t. Visszatér az Emily-t alakító Alexis Bledel is (ld. alább, a poszteren), sőt ezúttal még nagyobb szerepet kap majd. Epizódszereplőként láthatjuk Marisa Tomei-t és egy új parancsnokot is megismerhetünk Bradley Whitford személyében. Az alkotók annyit elárultak, hogy a 2. évad az előzőnél is sötétebb lesz.

szolgmes.

Mindenkinek van takargatnivalója (vagy inkább takargatnivaló sérülése) – Hatalmas kis hazugságok. A második évadban hét résszel folytatódik a Big Little Lies (Hatalmas kis hazugságok), amibe a Golden Globe-os alakítást nyújtó Nicole Kidmanen kívül visszatér Reese Witherspoon is, nemcsak színésznőkét, hanem – akárcsak az első évadban – producerként is. A szereplőgárdához Meryl Streep is csatlakozott, ő fogja az első évadban Alexander Skarsgard által megformált Perry Wright édesanyját alakítani. David E. Kelley is a kreatív stáb része marad, aki az első évadban forgatókönyvvé formálta a történet alapjául szolgáló regényt. A thriller elemeit is felhasználó, a felszínen egy rejtélyes gyilkosság utáni nyomozásról szóló sorozat az első évadban ügyesen egyensúlyozott a családon belüli erőszak hiteles, de nem hatásvadász bemutatásának vékony mezsgyéjén. Bár a második évad történetéről még mitsem tudni, a felkért rendező, Andrea Arnold személye sejteti, hogy eztán sem fordul el a sorozat az eddigi ösvényről. Andrea Arnold az az Oscar-díjas angol filmrendező (Darázs, Akvárium, American Honey), aki a ma élő női rendezők közül az egyik legérzékenyebben, mégis sallangoktól mentesen ábrázolja a különböző női témákat a vásznon. A forgatás március és augusztus között megy le az ígéretek szerint, a bemutató pontos dátumát még nem tudni.hatkishaz

(Kiemelt kép: A híd 4. évad)
Címkék