Milák „könnyedén” nyerte a legnehezebb versenyt

Minden túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy a debreceni úszó országos bajnokság első napján az egész viadal legkiélezettebb számát tartották 200 méter pillangón, melyet – az ellenfelekhez képest – könnyedén nyert az Érdi Úszó Sport Kft. versenyzője, Milák Kristóf.

Hasonló tartalmaink:

Három érdi és egy százhalombattai úszó is bejutott a klasszisok közé a 200 méter pillangó döntőjében a debreceni úszó országos bajnokság nyitónapján. Az érdiek közül a favoritnak számító Milák Kristóf mellett volt még a Budafóka érdije, Márton Richárd, a Dunaharasztiba tavaly igazoló Tekauer Márk, illetve a Százhalombattai VUK SE úszója, Grátz Benjámin is. Mellettük nem kisebb nevek voltak még, mint a Törökbálinton, az Egri Úszó Klub színeiben versenyző Cseh László, vagy a riói olimpia bronzérmese, Kenderesi Tamás.

A kimagaslóan erős mezőnyben az érdiek felnőtt világbajnoki ezüstérmese már majdnem egy teljes testhosszal verte a mezőnyt. Az első fordulónál már 0.72 másodperccel vezetett Márton Richárd előtt, féltávnál már 1.27-tel és több mint egy testhosszal vezetett Kenderesi Tamás előtt. A második százra pedig eldöntötte az országos bajnoki cím sorsát, s sokkal inkább az időeredménnyel és Cseh László, a 2008-as pekingi olimpián úszott 1:52.70-es Európa-csúcsával viaskodott, mint a társaival. Végül csupán egy századdal maradt le róla, s majdnem másfél másodperccel előzte meg az ezüstérmet szerző Kenderesi Tamást, míg a bronzérmes Cseh Lászlót 3.74-gyel.

Milák 1:52,71-es idejével (amely junior világrekord!) megnyerte volna a 2015-ös kazanyi világbajnokságot (Cseh László előtt), a 2016-os riói olimpiát (Michael Phelps előtt) és a 2017-es budapesti világbajnokságot is (Chad Le Clos előtt), valamint a világranglista élére állt. Összességében pedig azért is különleges az 1:52,70, mert ezzel minden idők harmadik leggyorsabb pillangósa lett (még…), s mindössze ötször úsztak ennél jobb időt (Phelps négyszer, Cseh egyszer), ám hozzá kell tenni, hogy az 1:51.51-es regnáló világrekordot Michael Phelps a 2009-es római világbajnokságon az azóta visszavont szuperdresszben érte el, s a szuperdressz (vagy félszuperdressz) nélküli időszakokat tekintve Miláknál csak Phelps úszott jobbat a 2007-es melbourne-i vb-n!

Mindezt csúcsformán kívüli időszakban, így már nem csak Sós Csaba, szövetségi kapitány várhat tőle idén világcsúcsot.

Tekintse meg az M4Sport  videóját!

– Nem akarok semmit ígérgetni és jósolgatni, de lehet, hogy alaptalan az a kijelentés azzal az idővel kapcsolatban, amit mostanában híresztelnek rólam – utalt a világrekordra Milák a Magyar Úszó Szövetségnek adott videóinterjújában. – Nem úgy álltam oda sem januárban, sem most a verseny elején, hogy erre képes vagyok. Ez jött. A szokásos idegességgel, feszültséggel és odafigyeléssel álltam oda a kétszázhoz, mint szoktam. Az első százon éreztem, hogy jól el tudtam menni. Arra próbáltam helyezni a hangsúlyt, hogy az első százon el tudjak menni, hogy a második százon könnyebb dolgom legyen. Sikerült. Rosszabbra számítottam, de ennyi lett – értékelt az Érdi Úszó Sport Kft. tárnoki sportolója.

Márton Richárd végül ötödik, Tekauer Márk 7., Grátz Benjámin 8. lett 200 pillén.

Selmeci Attila tanítványai Milák aranya mellett még Kovács Benedek a 100 méter hát döntőjében volt érdekelt. Kovács az első ötven után még „csak” negyedikként fordulót Zombori Gábor, Bernek Péter és Telegdy Ádám mögött, de a második hosszt nagyon megnyomta és 0:54,99-es idejével ezüstérmet szerzett! Ebben a számban Milák ugyan az előfutamból harmadik idővel jutott a döntőbe, de azt végül nem vállalta a 200 pillangó miatt.

Az Érdi Úszó Sport Kft. 4×100 méteres mixed gyorsváltója Milák Kristóffal, Jánosi Kristóffal, Barócsai Petrával és Joó Sárával pedig ezüstérmes lett, miután Jánosi második helyről váltotta Milákot, majd Barócsai Petra harmadikként vette át a stafétát, de Joó Sára visszahozott egy pozíciót, s az érdiek 3:34,71-es idejükkel a BVSC-Zugló mögött és az Egri Úszó Klub előtt lettek másodikak.

Barócsai Petra a roppant erős mezőnyben 200 méter pillangón 2:14,55-ös idővel zárta az előfutamot, amellyel 10. helyen zárt, így a B-döntőben volt érdekelt, ahol 2:13,30-as idejével második helyen ért célba. Az időeredmények alapján pedig hetedik lett volna az A-döntőben.

Joó Sára 50 méter gyorson volt érdekelt. A tizedeken, vagy akár századokon múló leggyorsabb távon az előfutamban 11. helyen zárt 0:27,09-cel, a B-döntőt viszont 0:26,85-tel nyerte, s összesítésben 9. lett.

Jánosi Kristóf is 50 gyorson kezdte az ob-t. 0:23,63-as idejével nyolcadik lett az előfutamban és döntőbe jutott, a fináléban tovább faragott eredményéből, s 0:23,17-nél érte a falat, amellyel az értékes, hetedik helyen végzett.

A debreceni ob részletes programja ide kattintva érhető el.

Eredmények, CXX. Úszó Országos Bajnokság, Széchy Tamás Emlékére, Debrecen, 1. nap.
Barócsai Petra
200 m pillangó – B-döntőben 2., 2:13,30

Jánosi Kristóf
50 m gyors – 7., 0:23,17

Joó Sára
50 m gyors – B-döntőben 1., 0:26,85

Kovács Benedek
100 m hát – 2., 0:54,99

Milák Kristóf
200 pillangó – 1., 1:52,71 – új junior világrekord!
100 m hát – az előfutamban 3., 0:55,85 – a döntőtől visszalépett

Érdi Úszó Sport Kft.
4×100 mixed gyorsváltó – 2. (Milák, Jánosi, Barócsai, Joó) – 3:34,71

CXX. Országos Bajnokság Széchy Tamás Emlékére, rajtlista, 03.28-31., Debrecen
Barócsai Petra

400 m gyors – 03.29., előfutam
200 m gyors – 03.31., előfutam
100 m pillangó – 03.31., előfutam

Joó Sára
200 m vegyes – 03.29., előfutam
100 m gyors – 03.30., előfutam
200 m gyors – 03.31., előfutam
50 m hát – 03.31., előfutam
100 m pillangó – 03.31., előfutam

Jánosi Kristóf
50 m pillangó – 03.29., előfutam
100 m gyors – 03.30., előfutam
100 m pillangó – 03.31., előfutam

Kovács Benedek
50 m pillangó – 03.29., előfutam
200 m hát – 03.30., előfutam
50 m hát – 03.31., előfutam

Milák Kristóf
400 m gyors – 03.29., előfutam
50 m pillangó – 03.29., előfutam
100 m gyors – 03.30., előfutam
200 m gyors – 03.31., előfutam
50 m hát – 03.31., előfutam
100 m pillangó – 03.31., előfutam

(Fotó: Magyar Úszó Szövetség – Magyar úszó-válogatott facebook)

 

Címkék