“Az én szavazatom is számít”

Van, aki azért voksol, mert állampolgári kötelességének érzi, más azért, mert úgy tartja: az ő egy szavazata is számít. Van, aki így szeretné megőrizni az örök értékeket, mások a többi embert tisztelik meg részvételükkel. Érdi lakosokat kérdeztünk: ki miért szavaz?

Hasonló tartalmaink:

Négyévente egyszer az én egy szavazatom is számít. Eddig is eljöttem – még akkor is, amikor a család többi tagja otthon maradt. Volt, hogy állapotosan, nagy pocakkal szavaztam; alig bírtam elsétálni a szavazóhelyiségig, de akkor is itt voltam. Fontos, hogy érezzem: én dönthetek. Legutóbb a lányom is elkísért, bejött velem a szavazófülkébe. Számolgattuk, hogy nyolc év múlva már ő is szavazhat. Húszéves lesz, mint én voltam akkor, mikor először voksoltam. (Csilla)

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Isten, haza, család. Nekem ezek az örök értékek. Hogy megtarthassuk őket, azért jöttem el szavazni. Mindig élek ezzel a jogommal. Ha már adott a lehetőség, élnünk kell vele. (Erzsébet)

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A választáson való részvétel állampolgári kötelesség. Minket még így neveltek. Ezzel megadom a tiszteletet a többi embernek. (Irén)

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Azért szavazok, mert szeretném megadni az esélyt az általam választott pártnak. Minden országgyűlési választáson leadtam a voksomat, 1990-től kezdve. Természetes, hogy elmegyek szavazni. (Gábor)

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Címkék