Megvannak a végleges eredmények

Befejezte a múlt vasárnapi országgyűlési választásra leadott levélszavazatok összeszámolását a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombaton, ezért megvannak a végleges eredmények, vagyis 100 százalékos a feldolgozottság. Eszerint, ahogy az korábban is látszott a Pest megyei 1-es számú választókerületben 75 százalékos volt a részvételi arány: 62.191-en szavaztak.

Hasonló tartalmaink:

Igen nagy volt a választókedv Érden és a környéken. Száz százalékos feldolgozottság mellett az látszik, hogy az átjelentkezettekkel és a külképviseleten szavazókkal együtt 82.855 felnőtt korú magyar állampolgár volt jogosult a Pest megyei 1-es számú választókörben szavazni. Ebből 60.130-an a 83 szavazókör egyikében, 2061-en pedig átjelentkezéssel vagy pedig külföldön voksoltak. Érvényesen végül 61.702-en szavaztak, közülük mint ismert 26.987-en Aradszki Andrásra, a Fidesz-KDNP jelöltjére, aki így 43,74 százalékos eredményével folytathatja országgyűlési képviselői munkáját.

A Helyi Választási Iroda szombaton délután tartotta ülését a Polgárok Házában, ahol kihirdették az NVI által közölt eredményeket, valamint megtárgyalták azt az esetet is miszerint a Bem téri óvodában működő 34. számú szavazatszámláló bizottság – az ugyanott működő 41. számú SZSZB-vel közösen – úgy döntött, hogy az óvoda kertkapuját bezárja, hogy a számlálást nyugodtan tudják végezni. Az ülésen a szavazatszámláló bizottság elnöke, s tagjai szóban is megerősítették, hogy a bizottság tagjai döntöttek úgy, hogy legyen zárva a kapu a nyugodt szavazatszámlálás érdekében. A nyitással-zárással megbízott személy az óvoda épületében, de egy távolabbi részében tartózkodott, telefonon volt elérhető. A telefonszáma – a még dolgozó – 41. számú SZSZB helyiségében volt leírva, amit a jegyzőkönyvvezető kezdett el hívni, de az előhívót elütötte, és így többszöri próbálkozásra nem érte el a kulccsal rendelkező személyt. Így később visszament, ellenőrizte a telefonszámot, és amikor már a helyes számot hívta, az óvoda zárásával megbízott személy 5 perc múlva megjelent, és kinyitotta a kertkaput. Az SZSZB tagjai a jegyzőkönyvvezető szerint végig jó hangulatban várták a kapu kinyitását. A választás jogszerű lebonyolítását az esemény nem befolyásolta, a Helyi Választási Iroda megállapította, hogy jogsértés nem történt.

 

Címkék