Fordulatos meccs volt

Fordulatokkal tarkított, rendkívül kiélezett mérkőzésen a hajrát jobban bírta a vendég Kozármisleny, amely kilenc ponttal győzött a BKG-VMG DSE vendégeként a férfi kosárlabda NB II (harmadosztály) Nyugati csoportjának 22. fordulójában.

Hasonló tartalmaink:

Nem volt könnyű helyzetben a házigazda VMG DSE a Kozármisleny elleni mérkőzésen, egyrészt azért, mert a vendég Baranya megyei együttes ugyan szintén a középmezőnyben helyezkedik el, ám a mérkőzés előtti 13-8-as győzelmi mérlege inkább a felső régióba tartozik. Másrészt azért is nehéz volt a hazaiaknak, mert Kern Péter jobb keze több helyen eltörött, míg Bosnyák Tamás a mérkőzés napján leforrázta tenyerét, így ő sérülten vállalta a játékot.

Ennek ellenére remekül nyitottak a hazaiak, akik az első negyedben többször is tetemes előnybe kerültek, ám a pihenőre csak kétpontos előnnyel vonultak. A második negyedben is többször elléptek Valaczkay Gáborék, de a vendégek ismét visszakapaszkodtak. A nagyszünet után pedig hiába volt már 36–29-es előnyben is az érdi együttes, egy 12–0-s szériával fordított a Kozármisleny. Innentől kezdve pedig futottak az eredmény után a Nyitrai Ákos által vezérelt VMG-sek.

A hajrában viszont elfogyott a mindössze nyolc játékossal felálló házigazda, s kilenc ponttal, 61–52-re kapott ki.

„Sajnos az a forgatókönyv már mérkőzések óta, hogy az élcsapatok ellen 35 percig egálban tudunk lenni, de mivel kevesen vagyunk, nem tudunk eleget cserélni, emiatt elfáradunk a végjátékra. A védekezésünk megint jó volt, az viszont, hogy ötven pontot dobunk hazai pályán, senki ellen nem fogadható el. Sajnos a zónavédekezés ellen a távoli dobásaink rossz százalékban sülnek el. Sajnos összeadódnak a problémák…” – nyilatkozta Valaczkay Gábor, a BKG-VMG DSE játékos-edzője.

Az érdi kosárlabdázók legközelebb Dombóváron lépnek pályára április 21-én, míg a következő hazai mérkőzésen, április 29-én, 16 órakor a sereghajtó Dunaújvárost fogadják.

DB

Férfi kosárlabda NB II, Nyugati csoport, 22. forduló
BKG-VMG DSE–Kozármisleny-FONTI FIVE-Petőfi SE 52–61 (17–15, 14–14, 13–14, 8–18)
A BKG-VMG DSE pontszerzői: Nyitrai Ákos 20/12, Valaczkay Gábor 16/6, Kerényi Gergő 10/6, Miháczi Ádám 6

Címkék